Index Vakbarát Hírportál

Razziáztak a bulinegyedben, több bűnözőt is elfogtak a rendőrök

2022. május 9., hétfő 19:03

Több embert is elfogtak a hétvégén Budapesten, belvárosi szórakozóhelyek környékén tartott rendőrségi akció során. Egy étteremben tetten értek egy betörőt, aki ellen három körözés volt érvényben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival, valamint Belváros-Lipótváros Önkormányzatával és a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve tartottak komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést a belvárosi szórakozóhelyek környékén – írja a police.hu.

A főváros V., VI. és VII. kerületében tartott ellenőrzés péntek este kezdődött, és másnap hajnalig tartott.

Tolvajokat és drogosokat is kerestek

Elsősorban a közterületek és a közlekedés biztonságára koncentráltak, így főként a kábítószeres bűncselekmények, a lopások, a garázda jellegű, erőszakos bűncselekmények, valamint a prostitúcióhoz kapcsolódó jogsértések megelőzésére, valamint az ittas, bódult járművezetők, a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrésére.

Az éjszaka 521 embert igazoltattak, és 271 sofőrrel szemben intézkedtek a hatóságok.

A rendőrök kilenc embert fogtak el kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés, valamint bírósági és szabálysértési körözések miatt. Három embert állítottak elő szabálysértés folytatása, valamint ittas vezetés gyanúja miatt. Két ittas fiatalkorúhoz mentőt hívtak.

Vodkázó betörőt fogtak az V. kerületben

Egy V. kerületi étteremben tetten értek egy betörőt. Az üzletvezető hajnalban hívta a rendőröket, mert a vendéglő kameráin látta, hogy egy férfi kutat és pakol a kassza környékén. Az V. kerületi körzeti megbízottak elfogták a 34 éves B. Pétert, aki akkor is egy üveg vodkát és a borravalót tartalmazó bögrét tartott a kezében.

A férfi a rendőröknek először más adatait adta meg. Mint kiderült, azért, mert ellene három körözés volt érvényben egy szabálysértés, egy lopás és meg nem kezdett hároméves börtönbüntetése miatt.

A férfit előállították, és lopás, közokirat-hamisítás, valamint hatóság félrevezetése vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, és börtönbe szállították a büntetése megkezdésére. A férfi érdemi vallomást nem tett.

Ittas vezetőket is nyakon csíptek

Közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, köztisztasági szabálysértés, csendháborítás és közterületen történő alkoholfogyasztás miatt hét feljelentést tettek.

Négy közigazgatási bírságot szabtak ki ittas vezetés és behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása miatt. Továbbá 13 ember helyszíni bírságot kapott biztosítás hiánya, közterületi alkoholfogyasztás, valamint jogosítvány vagy forgalmi engedély hiánya miatt. Az ellenőrzött 236 járművezető közül hét szondáztatásánál volt pozitív eredmény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel kiemelt fontosságúnak tartja a főváros belső kerületeinek biztonságát és a lakók nyugalmát, így a jövőben is számítani lehet hasonló jellegű ellenőrzésekre

– fogalmazott a rendőrség.

Rovatok