Index Vakbarát Hírportál

A baloldal a Fidesz téglájának tartja Márki-Zay Pétert

2022. május 13., péntek 10:54

Ezt a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelöltje jelentette ki saját Facebook-oldalán.

Márki-Zay Péter szerint folytatódik az egykori szövetségesei által megkezdett, ellene irányuló lejárató kampány. A választási veresége napján nemhogy nem álltak mögé nyilatkozni, már aznap vádaskodni kezdtek ellene, egyértelműen őt tették felelőssé a bukásért. Legújabban azt rótták fel neki, hogy elfogadta a meghívást a köztévébe, és Lázár Jánossal közösen, egymás mellett állva nyilatkoztak a sajtónak. 

Tégla-e, aki szóba áll egy fideszessel?

– tette fel a kérdést Márki-Zay Péter saját Facebook-oldalán. Hozzátette: az országgyűlési képviselővé megválasztott Lázár Jánossal a konfliktusmentes viszony Hódmezővásárhely érdeke, aminek ő jelenleg is a polgármestere. 

A magyar televízió stúdiójába pedig azért látogatott el, mert a baloldalnak állandó kritikája volt, hogy nem szólalhatnak meg az MTV-ben. Emiatt amikor lehetőség adódott rá, az ellenzéki képviselő élt az alkalommal. 

A köztévé ugyanakkor megjegyzi, hogy több alkalommal kaptak ellenzéki politikusok meghívást hozzájuk, és biztosítottak volna nekik reklámidőt, de a hatpárti összefogás nem tartott igényt erre. Hozzáteszik, hogy a Kutyapárt vagy a Mi Hazánk Mozgalom eljuttatta hozzájuk hirdetéseit. 

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó:  Nagy Tamás / Index)

Rovatok