Index Vakbarát Hírportál

Technikai okok miatt leállt a sírgondozás több budapesti temetőben

2022. május 13., péntek 06:26

Budapest legnagyobb temetőjében, az Új Köztemetőben azt közlik a hozzátartozókkal, hogy próbálják családon belül megoldani a sírgondozást, mert tőlük ezt már nem lehet megrendelni. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közleménye szerint a szolgáltatás „technikai okok miatt” csak korlátozottan elérhető.

A helyzet oka az önkormányzati díjstopra vezethető vissza − közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a Telex kérdésére. A díjstop intézménye azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok vagy az általuk fenntartott szervezetek, gazdasági társaságok a szolgáltatásaik eddigi díját nem emelhetik, és új díjat sem állapíthatnak meg. Erről a kormány 2020 decemberében rendelkezett. 

A temetkezési divízió sírgondozást végző partnere a tavalyi év második felében jelezte, hogy élni kíván a szerződés adta felmondási jogával. A szerződéses jogviszony idén május 31-gyel megszűnik, így „a partnercég a szerződéssel érintett temetőkben már áthúzódó, folyamatos gondozást igénylő feladatokat nem tudott elvállalni” – írták a lapnak küldött válaszban.

A probléma a nagyobb temetőket érinti, az Angeli úti temető, a Tamás utcai temető, a Cinkotai temető, és a Budafoki temető házon belül el tudja végezni a sírgondozást. 

A társaság közbeszerzést írt ki, azonban az eljárás ajánlattevők hiányában érvénytelenül zárult.

A sírgondozás gaztalanításból áll és abból, hogy a sírt idényvirágokkal ültetik be, illetve ápolják a növényeket, öntöznek, kapálnak, esetleg murvát szórnak ki, lemossák a sírkövet, karácsony táján fenyőágakkal feldíszítik. Általában olyanok rendelik meg, akik ezeket saját maguk a távolság vagy a koruk, egészségi állapotuk miatt nem tudják elvégezni. 

(Borítókép: Temető részlet az Új köztemetőben 2020. november 1-jén. Fotó:  Róka László / MTI)

Rovatok