Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter bejelentette, hogy pártot alapít

2022. május 16., hétfő 06:56

Márki-Zay Péter hétfő hajnalban bejelentette, hogy pártot alapítanak.

A politikus azt írta a Facebookon, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom és „az általuk képviselt civilek nagyon sok hátrányt szenvedtek a választások során az ellenzéki együttműködésben amiatt, hogy az érdekeiket nem tudtuk egy párton keresztül érvényesíteni”. 

Épp ezért mondjuk most azt: legyen a civileknek egy pártja

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

Kifejtette azt is: egy olyan,  jobbközép irányultságú néppártot szeretnének létrehozni, amelyet „a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is” magukénak érezhetnek. „Örülünk, ha sok szakember és tapasztalt politikus mellénk áll, de azt is szeretnénk, ha ez a párt a fiatalokra épülne” – tette hozzá a politikus, aki azt is elmondta, hogy

a Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújításán tehetnek pontot a pártalapítás összes kérdésére. 

Márki-Zay Péter még a választási kampányban jelentette be, hogy szeretne egy új pártot alapítani a szavazás után. 

(Borítókép: Márki-Zay Péter 2021. november 30-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok