Index Vakbarát Hírportál

Kövér László: Azé a győzelem, akinek erősebb a hite

2022. május 20., péntek 18:11

Istennel hazában és családban biztonságosabb élni – mondta a CPAC Hungary konferencián Kövér László, és hangsúlyozta, hogy a normalitás többsége fenntartható politikai többséggé alakítható.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – hangsúlyozta a CPAC Hungary konferencián mondott beszédében Kövér László, aki szerint ez az állítás nem csak a konzervatív gondolat képviselőire igaz, akiknek ellenfelei ezt a tényt régen felismerték és megszervezték magukat.

A házelnök úgy fogalmazott: a jövő soha nem azoké, akiknek a jelenben több a pénze vagy a fegyvere van és akinek a média által artikulált hangja hangosabb, hanem azoké, akiknek erősebb a hitük.

Ezt az európai keresztény kultúra és az ezeréves magyar történelem is bizonyítja – tette hozzá Kövér László, és kifejtette, hogy az ember csak akkor lehet ura önmagának, ha van szilárd viszonyítási pont az életében, amihez cselekedeteit mérheti, mert, ha ez nem adott, akkor mások játékszerévé válik.

„Az új bolsevisták fel akarják számolni a természetes értéktudatot és identitást, és a transzcendens iránti nyitottságot” – vélekedett a házelnök, és kijelentette:

Politikai ellenfeleink ajánlata hazug, de vonzó, mert ki ne szeretne minden kötöttségtől mentesen élni.

Ezzel szemben a transzcendens iránti nyitottság azt jelenti, hogy az ember életét nem öncélnak, tekinti és képes elfogadni, hogy van nála hatalmasabb erő – fejtette ki az Országgyűlés elnöke.

Kövér László hangsúlyozta, a transzcendensre való nyitottság hiányában nemcsak a lélek, de az élet is apadni kezd, ami idővel a demográfiai adatokban is látszani fog.

A házelnök szerint napjainkban nem a civilizációk között, hanem azokon belül zajlik összecsapás azok között, akik lebontanák, és akik megőriznék ezeket a civilizációkat.

„Az elmúlt 50 évben a demokratikus hanyatlás, az erkölcsi sorvadás és a kulturális megingás jeleit lehetett tapasztalni, és defenzívába szorultak a konzervatívok” – mondta a házelnök, és kifejtette: az európai elit egy része meghasonlott önmagával, elárulta a konzervatív eszmét, és a saját politikai ellenfelei szolgálatába állt.

„A valódi konzervatívok pedig még nem találták meg az erőegyesítés útját” – tette hozzá a házelnök, aki szerint a magyar konzervatívok megtanulták, hogy nem fenntartható a jobboldali politika, ha nincs hangja a konzervatívoknak, és ezért fokozatosan teret nyitottak, hangot és esélyt adtak a társadalomban a nem progresszív konzervatív többségnek.

Azért diabolizálják a magyar kormányt világszerte, mert bizonyította, hogy a normalitás többsége politikai többséggé alakítható és ez a többség fenntartható

– húzta alá Kövér László, és arról is beszélt, hogy az emberek többsége világszerte a normalitás pártján áll, így a magyar recept mindenütt megvalósítható.

Az ellenfeleink azt hazudják világszerte, hogy Isten, haza és család nélkül könnyebb élni. Mi konzervatívok viszont azt mondjuk, Istennel hazában és családban biztonságosabb élni

– hangoztatta a házelnök.

A CPAC Hungary konferenciáról – ahol Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt – szóló cikkeinket ide kattintva találja.

(Borítókép: Kövér László. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok