A Demokratikus Koalíció elutasítja a Fidesz megszorításait és adóemeléseit, ezért petíciót indít, hogy a kormány ne törölje el a katát.
„Az elmúlt napokban mind Varga Mihály pénzügyminiszter, mind Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elismerte, hogy a kormány a katás adózás eltörlését fontolgatja. Márpedig ha a kisvállalkozók legkedvezményesebb adózási módját kivezetik, az egyenlő a jelentős adóemeléssel és a megszorítással, emiatt pedig több ezer kisvállalkozás mehet gyakorlatilag azonnal csődbe. Ez az adóemelés annak a fideszes megszorító csomagnak a része lehet, amelyet a héten kezdett el bejelenteni Orbán Viktor törvénytelen kormánya” – közölte Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője, aki vasárnap online sajtótájékoztatót is tartott a témában.
Az ellenzéki politikus hozzátette: pártja nem nézi tétlenül, ahogy a Fidesz a legkisebb magyar vállalkozásokkal, egyéni és kis, családi vállalkozásokkal „fizetteti meg az elhibázott gazdaságpolitikája árát”.
Nem kérünk a Fidesz megszorító intézkedéseiből, így a kata eltörléséből sem, ezért indítunk petíciót a katás adózás védelmében. Mutassuk meg, hogy nem értünk egyet azzal a megszorító kormányzati politikával, amiben a legkisebbek fizetnek a legnagyobbak bűneiért
– olvasható a DK frakciószóvivőjének közleményében.
Azt is írta, ha „a törvénytelen kormány” a vállalkozásokat akarja „sarcolni”, akkor forduljon a saját oligarchái felé, ne a tisztességes magyar kisvállalkozásokat akarja csődbe taszítani.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy lapinterjúban azt mondta: a kamara támogatná a kata megszüntetését és egy új adónem bevezetését.
Nemrégiben Varga Mihály is arról beszélt a miniszteri meghallgatásán, hogy alaposabban felül kellene vizsgálni a kata szabályait. Hozzátette: ugyan valóban sikeres volt, de kérdéses, hogy tényleg ez a legjobb megoldás 450 ezer vállalkozásnak.
A kata átalakításával kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón hangsúlyozta: egyelőre csak szándékról van szó, ez pedig az, hogy a bevezetésekor ismertetett cél érvényesüljön, vagyis hogy a kisvállalkozások továbbra is kedvezően adózzanak.
(Borítókép: Kálmán Olga 2019. június 19-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)