Index Vakbarát Hírportál

Bíróság mondta ki: lehet semmirekellő kölöknek nevezni az önkormányzati képviselő fiát

2022. május 30., hétfő 16:31

Becsületsértési pert indított Kőszeg egyik fideszes önkormányzati képviselője amiatt, hogy egy Facebook-kommentben semmirekellő kölöknek nevezték a fiát. A bíróság most hozott ítéletet az ügyben, és kimondta, hogy nem történt becsületsértés.

A történet azzal kezdődött, hogy a koronavírus-járvány idején, 2020 őszén Kőszegen, a város főterén háromnapos zenés rendezvényt rendeztek, az Őszi Zenés Esteket. Ennek az eseménynek a szervezésében Kiss Károly Péter, a kőszegi önkormányzat fideszes képviselőjének fia, Kiss András is részt vett: az ő tulajdonában álló sörfőzde, a Kőszegi Sör volt a rendezvény fő szervezője. 

Minderről az Úgytudjuk.hu helyi portál számolt be egy cikkben, amelyben megemlítették, hogy ezzel a rendezvénnyel Kiss András – szerintük az édesapja politikai kapcsolatai révén – komoly haszonhoz jutott, ráadásul úgy, hogy a járványhelyzet miatt akkoriban szinte minden tömegrendezvényt lemondtak a környéken, ezt az egyet kivéve. 

A írást Facebookon is megosztották, és a hozzászólók közt is vita bontakozott ki. Az egyik kommentelő ebben a vitában írta azt, hogy

Az a sumákság, hogy Kiss képviselő úr semmirekellő kölkét közpénzből finanszírozzuk.

Erre reagálva Kiss András ügyvédet fogadott, és beperelte a kommentelőt és két másik embert – köztük a cikk szerzőjét is –, mivel szerinte becsületsértést követtek el ellene. 

A bíróság első fokon felmentette az újságírót és a másik hozzászólót is. Az újságíró esetében a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak, a másik felmentett alperes kommentjében pedig nem találtak becsületsértő kifejezést. 

Azt a kommentelőt viszont, aki semmirekellő kölöknek nevezte az önkormányzati képviselő fiát, első fokon elítélték.

Az ítéletben arra hivatkoztak, hogy a „sumákság” és a „semmirekellő kölök közpénzből finanszírozása” kifejezés becsületsértő egy olyan személlyel szemben, aki nem számít közszereplőnek.

Az alperes nem fogadta el a bíróság döntését

A büntetés mindemellett a lehető legenyhébb volt, de az alperes így sem fogadta el az ítéletet, és megkereste a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezetet, amellyel együtt benyújtotta a fellebbezést.

A TASZ most azt írta: a fellebbezésben egyrészt azzal érveltek, hogy demokráciában a közügyekben mindenkinek szabadon el kell mondhatnia a véleményét, másrészt pedig azzal, hogy – az Alkotmánybíróság által felállított mérce szerint – közügyek esetén csak két dolog lehet becsületsértő. 

A másodfokú bírósági ítélet már felmentette az alperest. Ezt azzal indokolták, hogy szerintük azt kell megvizsgálni, hogy az ügy közügy-e, és nem pedig azt, hogy a képviselő fia közszereplő-e vagy sem. Hozzátették, hogy a kőszegi önkormányzat rendezvényei közügynek minősülnek, így az ezekben szerződéses félként részt vevők közügyben vesznek részt.

A bíróság erre alapozva mondta ki, hogy a „sumákság” és a „semmirekellő kölök” fordulat nem gyalázkodó, megszégyenítő jellegű, ezért belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, legalábbis egy közüggyel kapcsolatban.

Rovatok