Index Vakbarát Hírportál

Lecsapott az Utazókalóz, több millió forintot zsákmányolt

2022. május 30., hétfő 12:25

Júniusra lapozzuk a naptárt, előttünk a nyaralási szezon, múlté már a „Maradj otthon!” intelem, sokan böngészik a csábító külföldi utazási ajánlatokat. De ajánlatos megfontoltnak lenni, mert például egy két főre szóló, ígéretes, nyolcnapos afrikai óceánparti álomutazás nem egészen százezer forintért inkább bosszúsággal kecsegtet, mint önfeledt kikapcsolódással. Alábbi történetünk ezt példázza.

Az internetes verbuválás már tavaly elkezdődött. Az Utazókalóz – ez a londoni bejegyzésű, és voltaképpen viccesen őszinte nevű utazásszervező – Zanzibárba, egy újonnan épülő ötcsillagos szállodába toborzott utasokat nyolcnapos tesztnyaralásra. A Kalóz mindössze 99 ezer forintért all inclusive ellátást ígért két főnek, méghozzá olyan kedvező feltételekkel, hogy a jelentkezők 2021 novemberétől 2022 novemberéig maguk szabhatták meg az utazás idejét, akár egy alkalommal díjmentes időpont-módosítással. 

Figyelem, korlátozott lehetőség, mindössze 15 db kedvezményes alkalom érhető el. Úgyhogy sokat ne gondolkozz!

– írta a Kalóz, piros felkiáltójelekkel nyomatékosítva az ajánlat jelentőségét, a részletekről pedig elárulta, hogy a szállás Kizimkaziban található, közvetlenül az óceán partján, és a bámulatos ajánlat magában foglalja az ingyenes reptéri transzfert, továbbá egy túrát egy fűszerfarmra, vagy ha valakinek az jobban tetszik, hát egy emlékezetes delfinkalandot. 

Kizimkazi

A halászfalu hivatalos neve Kizimkazi Mkunguni. A település Zanzibar déli partján fekszik, nem messze a Kizimkazi mecsettől. Az Indiai-óceán a partszakaszon meleg, tiszta és nyugodt, a tengerparti vízimentők figyelemmel kísérik a nyaralók biztonságát. A turisták megfigyelő magaslatokról figyelhetik meg a delfineket és a vándorló bálnákat. Kizimkazin a júliustól márciusig terjedő időszak a legjobb a pihenésre, az esős évszak áprilisra, májusra és novemberre esik.

A kihagyhatatlannak tűnő csábításról egy olvasónk számolt be, aki azóta már több mint harmincadmagával a zanzibári nyaralás károsultjait tömörítő csoport aktív tagja, és maga, illetve sorstársai nevében osztotta meg az Indexszel az esetet.

Persze olvasónkban is motoszkált a kérdés, hogy álom ez, vagy valóság, és amikor rákérdezett az Utazókalóznál, hogyan lehetséges ez, ő azt válaszolta, hogy azért, mert 

„az épülő szálloda befektetőinek prezentálni kell a vendéglétszámot”.

Ez az érvelés sokakat meg is nyugtatott, be is fizették a pénzt. Ja igen, volt, aki 150 ezer forintot, hiszen a csodák áradata még nem ért véget, ennyi pénzért az előzőekben ismertetett feltételekkel 15 napos álomnyaralással kecsegtették a pihenni vágyókat.

Aztán hónapokon keresztül nem volt semmi hír, a szállodának se honlapja, se címe, az interneten egy szó sem volt róla

– folytatja a sztorit az olvasónk, aki végül mégis hozzájutott egy kezdetleges és semmitmondó számítógépes látványtervhez, amely állítólag az egyelőre virtuálisnak bizonyuló álomhotelt, a Dolphin Bay Kizi Resort épületegyüttesét ábrázolja.

Az álomutazásokra tavaly októbertől lehetett időpontot foglalni, olvasónk február 14-én érkezett – volna. Mert valami nagyon nem stimmelt. Mint írja:

Ment a hitegetés meg a hazudozás, hogy minden rendben. Sokszor kértem foglalási visszaigazolást, vagy adja vissza a pénzem, mire nagy nehezen elküldött egy dokumentumot. Rajta se cím, se aláírás, se kontakt, se semmi. Mondtam, így nem merek elutazni, mire a válasz az volt, hogy nyugodtan mehetek.

Gond van, szálloda nincs

Érdekes, hogy ugyanebben az időszakban olyanok is akadtak, akik nem tudtak foglalni, mert ők azt az információt kapták, hogy még nincs kész a szálloda!

Pedig közben olvasónk már két repülőjegyet is vásárolt egy közel-keleti légitársaságánál, és szerencséje a szerencsétlenségben, hogy ott a Covidra tekintettel visszatérítették az árát, közel félmillió forintot. Az út nem mellékesen ajándék lett volna, de a pár a megismert akadályok miatt végül nem tudott elmenni. Visszakérték tehát a szállás díját az Utazókalóztól, de azt azóta sem kapták meg, és a szálloda azóta sem épült meg. 

Azóta kiderült, hogy több mint ötmillió forint értékben csalt ki másoktól szintén ezzel pénzt, amellyel azóta is tartozik. A rendőrség nem tesz semmit, többen feljelentették, a csávó pedig röhög a markába, és azóta is az útjait reklámozza. Ha pedig valaki emelkedettebb hangon követeli vissza a pénzét, akkor minősíthetetlen hangon kommunikál, illetve lecsapja a telefont

– írja az olvasónk, aki immár nemes egyszerűséggel csalóként hivatkozik az Utazókalózra, és azt tartja a legdühítőbbnek az esetben, hogy ez az ember továbbra is hirdethet a Facebookon.

A voucher sem tart örökké

Ahogy jeleztük, több mint harminc károsultja van az ügynek. Egy másik olvasónk is beszámolt arról, hogy felkeltette az érdeklődését az ajánlat, de körültekintő akart lenni, ezért először levelet fogalmazott az utazásszervezőnek, ekként:

Kedves Kalóz! Engem és a páromat érdekelné a szállodatesztelős ajánlat! Remélem, nem maradtunk még le. Várom a válaszod!

A válasz meg is érkezett, abban a Kalóz megismételte a korábban bemutatott hirdetéséből már ismert részleteket, illetve megtoldotta annyival, hogy az utazást egyénileg kell megoldani, a szállás csak 18 éven felüli vendégeket fogad, és a foglalás után a megfelelő összeg befizetésének 24 órán belül meg kell történnie egy megadott magyarországi számlaszámra. Az ígéret szerint:

Ezek után tíz munkanapon belül megkapod e-mailben a vouchert, amivel 2021. 10. 01. után tudod foglalni a szállást.

A tájékoztatása tavaly októberre ígérte a szálloda foglalórendszerének elkészültét, és ugyanakkorra tette, hogy a komplexum megkapja a turisztikai engedélyt, hogy szállodaként üzemelhessen.

Esettanulmányunk másik szereplője elmondta, hogy ő már egy ideje követi az álomutazással kecsegtető Utazókalózt és az ugyancsak hozzá tartozó Kofferkulit az interneten, és az így szerzett tapasztalatai alapján nem gondolta, hogy bármiféle problémára kellene készülnie, így aztán belevágott a kalandba. Csakhogy amikor idén januárban e-mailben érdeklődött, mi a helyzet az utazásával, van-e információ az épülő szállodáról, illetve van-e bármi hivatalos oldal, ahol tájékozódhat, arra már nem érkezett válasz.

Olvasónk ekkor a Facebookon kereste meg újfent a hirdetést tartalmazó oldalt, és ott talált rá számos kommentelőre, akik leírták, hogy ők is hasonlóan jártak, nincs válasz, nincs infó, nincs visszatérítés, nincs semmi. Ezek után csatlakozott egy zárt körű Messenger-csoporthoz, ahol több mint harminc, hasonlóan pórul járt sorstárs próbál segíteni magán és egymáson. Kiderült például, hogy van a csoportban valakinek egy búvároktató ismerőse, aki éppen Zanzibáron dolgozik, és éppen az állítólagos szálloda mellett van a bázisa. Tőle megtudták, hogy 

tényleg elkezdtek ott valami építkezést, de abból ránézésre nagyon sok idő, mire bármi is lesz.

A befizetett vouchert tehát már tavaly év vége óta fel lehetett volna használni, ám ennek van egy el nem hanyagolható akadálya, mégpedig az, hogy 

nincs szálloda, amely azt befogadná, az utalvány pedig idén év végén lejár.

Az Utazókalóz kommunikációjáról olvasónk így fogalmaz: 

A telefont néha-néha felveszi, választékosan hazudik össze-vissza mindent, nem használ neki sem a szép szó, sem csúnya. Mostanában azt mondja, hogy az a ronda biztosító nem utalja el neki a kártérítést. Engem 150.000 forinttal károsított meg, amit azóta sem láttunk, pedig számtalanszor megígérte, hogy holnap megérkezik a pénz.

Ha pedig valaki eljutott idáig, és felmerült benne a kérdés, hogy az érintettek tettek-e rendőrségi feljelentést, nos, a válasz az, hogy igen. Csakhogy az egyelőre nem járt sikerrel, sőt olyan is akadt, akinek lezárták az ügyét, mondván, nincs elegendő bizonyíték. 

Olvasónk rövid fejszámolással kiderítette, hogy erre az utazásra összességében több millió forintot fizethettek be a károsultak, és a kamunyaralást hirdető, korántsem követendő Facebook-oldalnak több mint húszezer követője van, miközben a mai napig utazásokat hirdet, és a Kalóz letiltja azokat, akik negatív kommentet fogalmaznak meg.

A Kalóz megszólal

A bemutatott történetekben némi igyekezettel egyetlen biztató momentumot lehet felfedezni, mégpedig azt, hogy a szereplők ismerik az Utazókalóz valódi nevét, néhányszor sikerült telefonon is beszélniük vele, vagyis némi remény csillan a reménytelenségben, hátha nem egy eltűnős csalóról van szó. 

Ebben bízva az Index is megkereste az Utazókalózt, elektronikus levélben érdeklődve, hogy miként kommentálná a zanzibári álomnyaralás körüli anomáliákat, létezik-e a beígért ötcsillagos szálláshely, milyen kártalanításra számíthatnak a károsultak?

Az utazásszervező válaszában közölte, hogy írásban nem, kizárólag személyesen hajlandó ismertetni saját álláspontját, majd előzetesen azzal fenyegetőzött, hogy jogi útra terelheti az ügyet.

Káderezze le utazásszervezőjét!

Az utazáshoz igénybe venni kívánt szolgáltató kiválasztásakor mindenképpen meg kell bizonyosodni arról, hogy az adott utazási vállalkozás rendelkezik a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiadott bejegyzési számmal

– hívja fel a figyelmet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Az engedéllyel rendelkező utazási vállalkozások listáját megtalálhatják ITT.

A nyilvántartás egyaránt tartalmazza az utazásszervezők és az utazásközvetítők nevét. A legalább két szolgáltatást magukba foglaló utazási csomagok összeállítására nem minden utazási vállalkozás jogosult, ők az utazásközvetítők, akik azonban az utazásszervezők utazási szerződése alapján, az ott leírt feltételekkel és publikált áraikon teljes joggal viszontértékesíthetik az utazási csomagokat.

Kiegészítés:

Cikkünk megjelenésekor az eredeti változatban az egyik bekezdésben rövid ideig tévesen az Utazómajom név szerepelt, aminek természetesen semmi köze sem az esethez, sem az Utazókalózhoz. A hibáért az érintett elnézését kérjük.

(Borítókép: Sumy Sadurni / AFP)

Rovatok