Index Vakbarát Hírportál

A szeszipari szövetség a tudatos alkoholfogyasztást népszerűsíti

2022. június 1., szerda 11:23

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a tudatos alkoholfogyasztás népszerűsítéséért Minimum alkohol, maximum élvezet néven folytatja a tavaly indított Másnap máshogy edukációs kampányát.

Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója kiemelte, kampányuk célja idén, hogy a fiatal felnőttek mellett az idősebb korosztály is elmélyíthesse ismereteit a túlzott alkoholfogyasztás hatásairól és veszélyeiről.

A kampány keretében videós tartalmakkal segítik a valós párbeszéd kialakítását– írja az MTI.

Az alkoholfogyasztás miatt másfélszer gyakrabban halnak meg Magyarországon, mint az Európai Unió bármely más országában. 

Az alkoholfogyasztással összefüggő halálozás Magyarországon az 1990-es évek eleje óta csökkenő tendenciát mutat ugyan, de még mindig rengetegen halnak meg emiatt. A százezer lakosra jutó, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett hazai halálozási ráta 1993-ban érte el a maximumát (247,4), 2000-ben 164,7, 2010-ben 108,8, 2016-ban pedig már csak 78,7 volt a mutató értéke.

Rovatok