Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyarország garantálja a Vöröskereszt biztonságát Ukrajnában

2022. június 1., szerda 14:59

Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnának, így a jövőben is garantálni tudja a biztonságos körülményeket a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) ukrajnai humanitárius tevékenysége számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben.

A tárcavezető felkereste az ICRC logisztikai központját a hajdúsági városban, majd hangsúlyozta, hogy a szervezet azért működhet hazánkban biztonságban, mert a kormány nem szállít fegyvereket Ukrajnának, és nem engedélyezte halált okozó fegyverek közvetlen átszállítását.

Mint rámutatott, ennek köszönhetően a magyar–ukrán határon biztonságos az átkelés, az ICRC ezért döntött úgy, hogy Debrecenben hozza létre logisztikai központját.

Továbbra is biztosítjuk természetesen a Vöröskereszt számára mindazokat a feltételeket, amelyek nyomán hatékonyan tudnak segíteni az Ukrajnában nehéz helyzetben lévő embereknek és azoknak, akiknek menekülniük kell

– szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszter emellett aláhúzta, hogy a szomszédos országban zajló háború súlyos kockázatot jelent Magyarország számára, a kormány legfontosabb feladata pedig most a magyar emberek biztonságának megvédése.

Szijjártó Péter szerint jelenleg minden idők legnagyobb magyar humanitárius akciója zajlik, amelyben sok tízezren dolgoznak annak érdekében, hogy segítsék az országba érkező menekülteket, illetve azon, hogy segélyeket tudjanak küldeni Kárpátaljára és Ukrajna egész területére.

(Borítókép: Szijjártó Péter 2022. június 1-jén Debrecenben. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok