Index Vakbarát Hírportál

A villamostól pár méterre lövöldöztek, feljelentést tesznek a vaddisznókkal történtek miatt

2022. június 2., csütörtök 11:41

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja annak a vaddisznócsaládnak a kilövését, amit a Szent János Kórház közelében pusztítottak el. A Macskaárvaház Alapítvány feljelentést tesz az ügyben.

Feljelentést tesz a vaddisznók kilövése ügyében a Macskaárvaház Alapítvány – árulta el az Indexnek Bóday Pál, az alapítvány elnöke. Elmondása szerint most készítik elő a dokumentumokat. A rendőrség reggel jelentette be, hogy eljárást indítanak az állatok kilövése miatt.

Ez egy egészen elképesztő, komplex eset. Felfoghatatlan, hogy ez megtörtént. Valószínűleg a büntetőfeljelentést úgy fogjuk megtenni, hogy minden körülményt figyelembe vegyenek, hiszen sokkot kapott egy kisgyerek, mert látta, hogy állatokat ölnek meg, ez pedig kiskorú veszélyeztetése

– mondta az alapítvány elnöke.

Hozzátette, hogy gyakorlatilag a villamostól kevesebb mint két méterre lövöldöztek, ami közveszélyokozást jelenthet. Kiemelte: „bármi történhetett volna, tehát ez közüzem megzavarása. Emberekben ez félelmet keltett, tehát ez garázdaság, ami már egy súlyos bűncselekmény. És lőfegyverrel való visszaélés, hiszen ott nem lett volna szabad lőfegyvert használni. És persze állatkínzás. Csak azért mondom utoljára, mert ez az összes közül a legenyhébb bűncselekmény” – fogalmazott Bóday Pál.

Arra várunk, hogy még több körülményt megismerjünk. Nem az a célunk, hogy csak úgy bejelentsük, hanem hogy jogilag a hatóságok számára megpróbáljuk megvilágítani, hogy mi minden történt

– emelte ki a Macskaárvaház Alapítvány elnöke. Hozzátette, hogy számukra fontos, hogy az állatkínzást ne önálló bűncselekményként nézzék, ugyanis nagyon sokszor garázdasággal párosul. „Ezért is érdekel ez az eset minket nagyon, mert igazolva látjuk az elméletünket, hogy az állatkínzás nagyon sokszor együtt jár más súlyos bűncselekményekkel” – hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

Még annak a lehetőségét is vizsgáljuk jogilag, hogy Magyarországon van egy úgynevezett sértetti képviselet intézménye, ami azt jelenti, hogy a sértett oldalán be lehet szállni az ügybe. Mi nagyon szeretnénk ebben az ügyben a sértetti oldalon részt venni, de ez nem biztos, hogy sikerülni fog, mert ez egy precedensértékű javaslat lesz. Ilyen még nem volt Magyarországon – mondta Bóday Pál.

(Borítókép: A Szent János Kórház főbejárata 2022. április 6-án. Fotó: Balaton József / MTI)

Rovatok