Index Vakbarát Hírportál

Lázár János panelvisszabontós kezdeményezése kezd homályba veszni

2022. június 2., csütörtök 09:33

2017-ben még Lázár János kezdeményezése volt a komoly vitákat kiváltó, újszerű panelprogram. Az elmúlt időszak tükrében viszont úgy tűnik, hogy kormányzati szinten elengedték a német mintára megálmodott mintaprojektet.

Öt évvel ezelőtt az akkori kancelláriaminiszter Lázár János kezdeményezése volt a komoly vitákat kiváltó, újszerű panelprogram. Ennek lényege azt lett volna, hogy nem az elavult panellakások felújítására költenek, hanem az állam inkább felvásárolja a felsőbb szinteken lévő lakásokat, az ott élők pedig élhetőbb otthonokat vásárolhatnak, az így kiürülő emeleteket pedig visszabontják. 

Családi, vagy új építésű lakás

2017 tavaszán a hódmezővásárhelyi Csengettyű köz szalagházával indították volna a projektet, amely a Minőségi otthoncsere program nevet kapta, és a Modern Városok Program (MVP) Vásárhelynek jutó keretéből 400 milliót szántak erre a célra. 

Az akkori tervek szerint az önkormányzat piaci áron megvette volna a felajánlott lakásokat, és a vételárat ki is egészítik az MVP által biztosított pénzből legfeljebb 12 millió forintra, a költözők ebből az összegből családi házat vagy új építésű lakást vehetnek. A projekt kezdetén viszont minden panellakónak felajánlották a költözés lehetőségét, nem csak a felsőbb szinteken élőknek.

A valóság azonban közbeszólt, kiderült, hogy a 210 lakás tulajdonosainak többsége ragaszkodik a megszokott környezetéhez, 2018 derekáig mindössze 33-an adták el az ingatlanukat a városnak.

Az akkor már az ellenzéki Márki-Zay Péter vezette önkormányzat a kezdetektől azt akarta, hogy bérlakásként hasznosulhassanak a lakások, erre azonban nem volt lehetőség. A Miniszterelnökségnél mindig azt a választ kapták, hogy a 2017-ben aláírt megállapodásban nincs ilyen kitétel – írja a Népszava.

A vásárhelyi önkormányzat mostani közlése szerint annak idején a város a lakásokat közel 243 millió forintért vásárolta meg, és további 120 milliós támogatást kaptak azok, akik új ingatlant vásároltak, amit az MVP keretéből fedeztek.  

A 33 lakást így nem tudják kiadni, ezzel havi 1,4 millió forint bérleti díjtól esik el a város. A közös költség viszont több mint 300 ezer forint havonta. A 47 és 62 négyzetméter közötti ingatlanokra nagy lenne az igény, a bérlakáspályázatokra négyszeres a túljelentkezés.

Átmenetileg jótékony célra hasznosítják. Többgenerációs családok kaptak itt átmenetileg lakhatási lehetőséget, náluk így tudták megoldani a pandémia idején az idősek elkülönítését. Mostanság pedig ukrajnai menekültek használnak 11 lakást. Az elmúlt időszak tükrében úgy tűnik, hogy kormányzati szinten elengedték a német mintára megálmodott mintaprojektet.

Rovatok