Index Vakbarát Hírportál

Kik a leggazdagabb miniszterei az Orbán-kormánynak?

2022. június 2., csütörtök 13:13

Elérhetővé vált az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozata, cikkünkben a miniszterek bevallásait gyűjtöttük össze.

Orbán Viktor vagyoni helyzete változatlan, Novák Katalin nem tartozik senkinek, Gyurcsány Ferencnek viszont csökkent a megtakarítása.

Navracsics Tibor, a tudományos főmunkatárs

A területfejlesztési miniszter felerészben tulajdonosa egy budakeszi családi háznak. Navracsics Tibornak utoljára 2014-ben kellett Magyarországon vagyonnyilatkozatot tennie, azóta 2021-ben vásárolt Rigácson egy 1661 négyzetméteres építési telket, valamint 2015 óta felerészben tulajdonol egy 42 négyzetméteres balatonszemesi üdülőt.

Navracsics Tibor az ELTE docenseként havi bruttó 420 ezer forintos jövedelmet tüntetett fel, de szünetelteti ezt a foglalkozást. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársaként havi bruttó 1,1 millió forint ez az összeg.

Lázár János, a földbirtokos

Lázár János továbbra is résztulajdonosa egy hódmezővásárhelyi lakóháznak és egy budapesti lakásnak. Az építésügyi miniszter földbirtokos is: Mártély, Mindszent és Hódmezővásárhely környékén is vannak szántói, valamint találunk a vagyonnyilatkozatában szőlőt, erdőt és legelőt is.

A miniszter készpénzállománya 14,5 millióról 18 millió forintra emelkedett, hitelintézeti számlakövetelése változatlanul 8 millió forint. Feltüntetett több tartozást is: személyi kölcsön 18 millió forint, beruházási hitel 38,9 millió forint, lízing 7,7 millió forint, a magánszemélyekkel szembeni tartozása 50 millió forint.

Lázár János könyvkiadásból származó bevétele némi emelkedéssel 8,1 millió forint. Pozícióit és jövedelmeit is hosszan sorolja vagyonnyilatkozatában: országgyűlési képviselőként havi bruttó 1,5 millió, kormánybiztosként havi bruttó 1,3 millió, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjaként havi bruttó 1 millió, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványtól havi bruttó 950 ezer forint jövedelmet tüntetett fel.

Ezek mellett földbérleti díjból, ingatlan-bérbeadásból, földalapú támogatásból van bruttó 17 millió forint jövedelme, ennek rendszerességeként a havi, az eseti és az időszakos jelzőt is beírta.

A politikusnak vannak védett műtárgyai is, birtokol egy kéziratot, karosszéket, valamint festményeket és műtárgyakat.

Varga Juditnak mesterhegedűje és pianínója is van

Az igazságügyi miniszter felerészben tulajdonosa egy balatonhenyei családi háznak, balatonhenyei beépítetlen területeknek, két budapesti lakásnak és egy garázsnak. Két jelzáloghitelt törlesztenek férjével.

Varga Juditnak van egy mesterhegedűje és egy Yamaha pianínója is.

Szijjártó Péter még mindig tartozik a szüleinek

A külgazdasági és külügyminiszter továbbra is résztulajdonosa egy győri lakásnak, egy balatonedericsi zárt kertnek és üdülőnek, valamint egy családi háznak Dunakeszin.

Szijjártó Péternek értékpapírokban 3,2 millió, biztosításban egymillió forintja van, hitelintézeti számlakövetelése 13,5 millió forint, ez legutóbb közel tízmillió forint volt. Saját szüleivel szembeni tartozása maradt 30 millió forint.

Rogán Antal idén nem kapott találmányhasznosítási díjat

Rogán Antal jelenleg is résztulajdonosa Szakonyfalu környékén szántóknak, erdőknek és réteknek. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 616 millió forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása 17,9 millió forint. Idén találmányhasznosítási díjból még nem volt bevétele, ez korábban több mint 400 millió forintot hozott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének.

Varga Mihály megveszi a gyenesdiási házat

A pénzügyminiszter Karcagon tulajdonol egy kertet és felerészben egy telket, Budapesten résztulajdonosa két lakóháznak is. A gyenesdiási családi háznak, amit eddig bérelt, folyamatban van a megvásárlása.

Varga Mihálynak állampapírban van 21 millió forintja, részvényben 17,8 millió forintja. A havi bruttó 1,9 millió forintos miniszteri fizetés mellett a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványtól is van havi bruttó 1,5 millió forintos jövedelme.

Gulyás Gergely visszafizette a hitelt

Gulyás Gergely két lakást tulajdonol Budapest XI. kerületében. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hitelintézeti számlakövetelése 8,5 millió forint. Hitelintézettel szembeni tartozása nincs, a 2008 januárjában felvett hitelből folyamatos törlesztés mellett a fennmaradt 3,1 millió forintot 2022 áprilisában visszafizette. 

Nagy Istvánnak méhészete van

Nagy István vagyonnyilatkozatában szerepel egy mosonmagyaróvári családi ház és egy társasház, amelyeknek felerészben tulajdonosa, valamint Újfehértón résztulajdonosa egy családi háznak.

Az agrárminiszter birtokában találhatunk dunaremetei szántót gazdasági épülettel, somlóvásárhelyi szőlőt pincével, illetve egy mecséri tanyát. A tárcavezetőnek van egy horgászcsónakja és egy százcsaládos méhészete is. 

Nagy Istvánnak 9 millió forintos életbiztosítása, 3 millió forint készpénze és 10 millió forint hitelintézeti számlakövetelése van. Nyugdíjpénztárban 3,5 millió forintot tárol. Miniszteri fizetésén kívül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriumi tagjaként is van havi bruttó egymillió forint jövedelme.

(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor ötödik kormányának tagjai, miután átvették kinevezési okmányukat Novák Katalin köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2022. május 24-én. Fotó: Fischer Zoltán / MTI)

Rovatok