Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: A békét akarjuk megnyerni, nem a háborút

2022. június 3., péntek 16:50

A magyaroknak a béke a legfontosabb – emelte ki berlini látogatása második napján Novák Katalin, aki kitüntetésben részesítette Wolfgang Schäublét, a Bundestag volt elnökét. A magyar államfő az elismerés átadásakor arról is beszélt, hogy az európaiaknak meg kell tanulniuk egymás fejével gondolkodni. A köztársasági elnök két napra érkezett Németországba, látogatása során találkozott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel, és Bärbel Bas, a Bundestag elnöke is fogadta.

„Közös a felelősségünk Európáért Berlinben, Párizsban Varsóban és Budapesten is. Ezt a felelősséget azonban csak akkor tudjuk komolyan venni, ha képesek vagyunk egymás fejével gondolkodni” – mondta pénteken Berlinben Novák Katalin, miután átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Wolfgang Schäublénak, a Bundestag volt elnökének, egykori német belügy- és pénzügyminiszternek.

Mit sem ér a növekedés, ha elfogyunk

A köztársasági elnök az eseményen hangsúlyozta, hogy Wolfgang Schäuble egy olyan ember, akinek sosem volt csukva az ajtaja a magyarok előtt.

Azért vagyunk ma itt, hogy megköszönjük a barátságot, a vitakészséget, a megértés szándékát és azt a következetességet, amit nem csak a német–magyar kapcsolatokban képvisel

– méltatta a kitüntetettet a köztársasági elnök, majd arról beszélt: Wolfgang Schäuble megtanította Európának, hogy szigorú költségvetési fegyelem mellett sem kell lemondania egy országnak a legfontosabb célok megvalósításáról.

Jelentem, mi nemcsak megértettük és megtanultuk a leckét, de be is bizonyítottuk, hogy a Schäuble-tézis a gyakorlatban is működik

– tette hozzá a magyar államfő.

Novák Katalin hangsúlyozta:  Magyarországnak 2010-től szinte kilátástalan gazdasági helyzetből kellett kilábalna, csökkentve az államadósságot, visszafizetve a nemzetközi hiteleket, mérsékelve az önkormányzatok, a családok eladósodottságát, és rendbe téve a költségvetési politikát. Mindezeket pedig nem adóemeléseken keresztül, hanem tíz év alatt egymillió új munkahely teremtésével, a munkát terhelő adók csökkentésével, beruházások ösztönzésével érte el az ország.

A gazdasági versenyképesség, a csökkenő munkanélküliség és a dinamikusan növekvő GDP fontosak, de mit sem érnek, ha időközben elfogyunk. Ma Európában egyetlen olyan ország sincs, amely képes demográfiai értelemben önerőből fenntartani magát

– emlékeztetett a családügyi miniszterből lett köztársasági elnök, és kiemelte, hogy Magyarországon 2010 óta a családokat helyezik a középpontba. A GDP 6,2 százalékát fordítják családtámogatásra, továbbá segítik az otthonteremtést, a munkahelyi és családi kötelezettségek összeegyeztetését, valamint a nők és férfiak közös családi feladatvállalását.

Nálunk nőtt legjobban a házasságkötések száma egész Európában, így ha a fociban nem is, házasodásban Európa-bajnokok vagyunk

– hangsúlyozta a köztársasági elnök, és hozzátette: hazánkban felére csökkent az abortuszok száma, egyre kevesebb a válás, nő a gyermekvállalási kedv.

A béke lehet a közös európai jövő garanciája

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: 

Európa nincs Magyarország nélkül, de Magyarország sincs Európa nélkül. Ahogy Németország nélkül sincs Európa, és Németország sincs Európa nélkül. A mi közös jövőnk Európában van. A közös célunk pedig az, hogy béke legyen. Hiszen a békevágy miatt jött létre az Európai Közösség, és a béke lehet a közös európai jövő garanciája. Nekünk a béke a legfontosabb célunk, mi, magyarok békét akarunk Magyarországon és a szomszédos országokban is. A békét akarjuk megnyerni, nem a háborút!

Novák Katalin szerint a hatodik uniós szankciós csomag elfogadása után meg kell nézni, milyen lesz a döntések valódi hatása, és elsősorban a béketeremtésre kell koncentrálni, nem pedig azon gondolkodni, hogy a szankciós politikában lépjünk-e tovább.

Nekünk, németeknek és magyaroknak nem ideológiai vitákat kell vívnunk egymással, hanem együtt kell megnyernünk a gazdasági befektetések versenyét

– fogalmazott a köztársasági elnök.

Nem lehet az európai egységet a nemzeti identitással szemben kijátszani

Novák Katalin arról is beszélt: a magyarok tudják, hogy mit akarnak, kiállnak az igazukért, és nem bírják a birodalmi elnyomást. „Élünk a jogainkkal – még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, tiszteljük az ellenfeleinket, tartjuk a szavunkat, a barátaink pedig mindig számíthatnak ránk” – tette hozzá.

A kitüntetett Wolfgang Schäuble szavait idézve a köztársasági elnök kijelentette: 

Aki az európai egységet a nemzeti identitás iránti igénnyel szemben megpróbálja kijátszani, nem erősíti, hanem gyengíti Európát.

Az ember lényegéből fakad, hogy elsősorban saját családjához, hazájához képes kötődni igazán. Európa pedig csak akkor lehet erős, ha az emberek megtanulnak bízni benne – vélekedett az államfő, aki szerint nem kell feladnunk az identitásunkat ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben össze tudjunk fogni, és közös megoldásokat találjunk. 

A magyar államfő pénteken megbeszélést tartott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel, majd ellátogatott a Bundestagba, ahol bilaterális találkozón vett részt Bärbel Bas házelnökkel.

Novák Katalinnak a németországi látogatása volt a harmadik hivatalos külföldi útja köztársasági elnökként. Elsőként Lengyelországba, majd nem sokkal később Erdélybe utazott az államfő.

(Borítókép: Bärbel Bas, a szövetségi parlament alsóházának [Bundestag] elnöke fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt [b] Berlinben, a Bundestag épületében 2022. június 3-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok