Index Vakbarát Hírportál

Van egy nagyon jó hírünk: jövőre hat hosszú hétvége lesz

2022. június 3., péntek 09:57

Jövőre kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezenfelül négyszer tölthetnek az emberek majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással – írta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Kiemelte: május 1-jén, pünkösdkor, október 23-án és újévkor is egy-egy hétfővel bővülnek majd a hétvégi szabadnapok.

Jövőre a hosszú hétvégék egyetlen napját sem kell ledolgozni, egynapos »ledolgozós« hétvége nem lesz

– ismertette, hozzátéve: a munkanapok rendjét, vagyis azt, hogy az esetlegesen keddre vagy csütörtökre eső ünnepnapok és a hétvége között kiadott szabadnapokat melyik szombaton dolgozzuk le, a TIM állapítja meg. Koncz Zsófia szerint a hosszú hétvégék kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy több időt töltsenek az emberek a szeretteikkel, és felfedezzék Magyarország szép helyeit.

Ennyi jutott 2022-re

Mint megírtuk, a hosszú hétvégéből ugyan a tavalyi hat alkalomhoz képest eggyel kevesebb, öt van idén, azonban örömre adhat okot, hogy a 2021-es hat háromnapos és egy négynapos hétvége helyett idén három négynapos és két háromnapos hosszú hétvégének örülhetünk. Két négynapos hétvégén már túl vagyunk, a március 15-i, keddi ünnepnap mellett a szombat, a vasárnap és a hétfő is szabad volt, emellett április 15–18. között volt hosszú pihenésben részünk, majd október 29. és november elseje között lesz extra hosszú a hétvége.

Háromnapos hétvégéből idén kettő jut: a most következő pünkösdi pihenés június elején, 4–6. között és a karácsonyi ünnepek alatt, december 24–26. között tart majd. 

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok