Az elmúlt időszakban több ukrán politikus is bírálta a magyar kormány döntéseit a közösségi médiában. Először az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke, Ruszlan Sztefancsuk reagált Facebook-bejegyzésben Kövér László magyar házelnök Hír TV-nek adott nyilatkozatára, majd Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója döntött úgy, hogy válaszol a magyar házelnök Ukrajnával kapcsolatos gondolataira. Erre reagált Szijjártó Péter külügyminiszter június 6-án, hétfőn.
Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere Facebook-posztban reagált a Kövér László házelnök Hír TV-nek adott nyilatkozata miatt felháborodott ukrán politikusok bejegyzéseire.
A magyar miniszter azt írja, „miközben Magyarországon az elmúlt hónapokban több tízezer ember dolgozott azért, hogy segítséget nyújtson a háború sújtotta Ukrajnának és az ukrán embereknek, addig az ukrán politikusok folyamatosan elfogadhatatlan hangnemben beszélnek Magyarországról, provokálják, hazugságokat állítanak és próbálják befeketíteni”.
Szijjártó Péter szerint az ukránok a „köszönet hangján eddig egyszer sem szólaltak meg, emiatt teljesen igazat ad Kövér Lászlónak, még akkor is, ha ezen az ukránok felháborodnak”.
Kövér László, a magyar Országgyűlés házelnöke május 4-i, a Hír TV-nek adott interjújában a háborúról és a magyar–ukrán viszonyról beszélt. Kiemelte: a magyaroknak újra és újra el kell mondaniuk, hogy kiállnak Ukrajna szuverenitása mellett, és egy olyan demokratikus jogállam felépítésében érdekeltek, amely a magyar kisebbség biztonságát és boldogulását is garantálja.
Emellett néhány olyan kijelentést is tett, amely felborzolta az ukrán kedélyeket. Arra, hogy mit gondol, a háború vége után kell-e attól tartani, hogy a Kárpátalján élők jogsérelmet szenvedhetnek annak fényében, hogy Volodimir Zelenszkij állandóan bírálja Magyarországot, azt válaszolta:
Ami az ukrán elnök magatartását illeti, azt szerintem a világ ámulattal és értetlenséggel figyeli.
Hozzátette: „nem emlékszik arra, hogy egy segítségre szoruló, bajban lévő ország vezetője olyan hangot mert megütni bármikor és bárkivel szemben, mint amilyen hangot Zelenszkij elnök úr nemcsak Magyarországgal, hanem mondjuk a német kancellárral szemben a nagykövetén keresztül megüt”.
Tehát itt van egy ilyen személyes, pszichés probléma, amivel nem tudok én a magam részéről mit kezdeni
– mondta végezetül Kövér László.
(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2022. május 31-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)