Index Vakbarát Hírportál

Elárasztott vidéki városok, földcsuszamlás, előkerültek a homokzsákok

2022. június 9., csütörtök 16:45

Földcsuszamlás, letört ágak, közúti akadályok, elárasztott települések adnak munkát jelenleg a tűzoltóknak országszerte a hatalmas vihar miatt.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az Index érdeklődésére elmondta, hogy Szob és Nagymaros között földcsuszamlás miatt vasúti pályazár van. Elmondása szerint legfőképpen a nagy mennyiségű csapadékvíz okozott problémát, fennakadást. Elsőként Baranya megyéből riasztották több alkalommal a tűzoltókat, majd a Veszprém megyében, ott is a megye délnyugati részén, Pest megyében Szigetszentmiklós, Halásztelek, illetve Érdről érkezett nagyon sok segélyhívás.

A nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló csapadék miatt beomlott a domboldal a 12-es főúton Nagymaros és Zebegény között, ezért a főutat a 18-as kilométernél lezárták – közölte az Útinform csütörtök délután. Hozzátették: az arra közlekedőket mindkét irányból visszafordítják. Kerülni Márianosztra felé lehet.

Sok munkát ad a tűzoltóknak a felhőszakadás Baranya és Pest megyében, főként ingatlanokba befolyt víz miatt kérik a tűzoltók segítségét – beszélt erről korábban az MTI-nek a szóvivőhelyettes.

Pécsett kora délutánig több mint húsz bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére. Főként pincékbe, garázsokba befolyt víz eltávolításához kértek segítséget. Az egyik udvarban homokzsákokat is be kellett vetni, egy épület alagsorából nagy mennyiségű vizet kellett kiszivattyúzniuk, a Móricz Zsigmond téren pedig egy kidőlt tuját távolítottak el a tűzoltók.

Pest megyében főként Szigetszentmiklóson, Halásztelken és Érden csaknem húsz esetben szintén elsősorban ingatlanokba befolyt víz és kidőlt fák miatt kérték a tűzoltók segítségét.

A helyettes szóvivő megjegyezte: a katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy ha vízzel elöntött pincébe, garázsba, alagsori helyiségbe menne le az ott lévő ingóságot menteni, előtte mindenképpen áramtalanítsa a helyiséget.

Dóka Imre kérdésünkre elmondta, a meteorológiai szolgálat előrejelzése mindenképpen azt mutatja, hogy a hétvégéig, azaz szombaton is még várhatóak felhőszakadások, de mindenképpen arra kérnek mindenkit, hogy a meteorológiai szolgálat előrejelzéseit, figyelmeztetéseit és főleg a riasztásait vegye komolyan. Hozzátette, a katasztrófavédelem applikációján is tájékozódhatnak a meteorológiai szolgálat riasztásairól vagy esetleg a beavatkozásokról, hogy hol van olyan beavatkozás, amely útzárral vagy útlezárással jár.

Fővárosszerte több helyen intenzív esőzés nehezíti a haladást – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök délután fél 3 körül. A meteorológiai szolgálat az egész országra kiadta zivatarok miatt a figyelmeztetést, hét megyében pedig másodfokú riasztás van érvényben felhőszakadás miatt. Olvasóink videót is küldtek a budapesti viharról, ezeket ebben a cikkünkben nézheti meg.

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: A heves esőzés után vízzel elöntött Kert köz Nyíregyházán 2022. június 9-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok