Index Vakbarát Hírportál

Nagy bajban az esküvőszezon

2022. június 12., vasárnap 17:01

Az előzetes várakozások ellenére idén minden bizonnyal nem lesz több esküvő Magyarországon, mint az elmúlt két évben – mondta Isik Zsuzsanna esküvőpiaci szakértő.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a járványügyi intézkedések eltörlését követően is megmarad néhány új szokás, az egyik ilyen, hogy az esküdni vágyók egyre kisebb létszámú násznéppel számolnak. Ez korábban az utazási korlátozásokkal volt magyarázható, ma már inkább a magas költségek miatt hívnak kevesebb embert a lagzira a párok, mondja a szakértő.

Isik Zsuzsanna a Világgazdaságnak elmondta, hogy átlagosan nagyjából 10 százalék körüli áremelés tapasztalható a piacon. Persze van olyan szolgáltató, amely nem vagy csak alig emelt a tavalyi árakhoz képest, de kiugró esetekben akár 30 százalékos drágulással is lehet találkozni. Az áremelések főként az alapanyagok árának és a munkabérek emelkedésével magyarázható – közölte Isik.

Ehhez még hozzájön az is, hogy a vendéglátósok munkaerőhiánnyal is küzdenek, sok alkalmazott a koronavírus-járvány idején pályát váltott, többségük pedig nem is szándékozik visszatérni korábbi állomáshelyére – írja a Világgazdaság.

Rovatok