Index Vakbarát Hírportál

Meghökkentő dolog derült ki Moldova György múltjáról

2022. június 13., hétfő 10:04

Összesen 41 ügynök jelentett Moldova Györgyről, közölte hétfőn az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.

A Kossuth-díjas író – akit június hetedikén helyeztek végső nyugalomra a Kozma utcai zsidó temetőben – kazánszerelőként helyezkedett el, miután otthagyta a főiskolát, de volt bányász, kertész, javítóintézeti nevelő, emellett konzervgyárban is dolgozott, emlékeztet a levéltár.

Szerzői esteken tanúsított fellázító tevékenysége miatt 1975-ben „Bolygató” fedőnéven vonták ellenőrzés alá az egyik legnépszerűbb magyar írót, akinek a neve 89 dossziéban szerepel, és mint kiderült, 41 különböző ügynök jelentett róla az évek során.

Az alább megtekinthető irat a „Bolygató” fedőnevű bizalmas nyomozás iratait tartalmazó dossziéból való, közölte az intézmény.

Moldova utolsó könyve egyébként nem jelenhet meg, a Két szerelem címen íródott könyv második része – amely a Katalin alcímet viseli –  az író özvegyének kérésére nem kerül forgalmazásra.

(Borítókép: Moldova György 2006. szeptember 13-án. Fotó: Füzesi Ferenc / MTI)

Rovatok