Index Vakbarát Hírportál

Budapesten dugódíjat vezetne be az LMP

2022. június 15., szerda 15:57

Az LMP minden törvényi akadályt elhárítana a dugódíj bevezetése elől Budapesten és az országban. Az ellenzéki párt egy jogszabálymódosítással azt is elérné, hogy a befolyó források az úthasználati díjjal élő önkormányzatokhoz kerüljenek.

Egy 2013-as jogszabály szerint a személyautók úthasználati díját a központi költségvetésbe kell utalni – ismertette Gál József, az LMP szóvivője online sajtótájékoztatón. A párt azonban bármely település számára lehetővé tenné a területén befolyt díj hasznosítását.

A fővárosban évente mintegy kétezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség miatt, amiért a túlzott forgalom okolható

– indokolta a kezdeményezést Gál József. Az LMP ezért már Tarlós István egykori főpolgármestertől követelte, de követeli Karácsony Gergely jelenlegi városvezetőtől is a dugódíj mihamarabbi bevezetését.

A szennyezett levegő miatt kártérítést követelhetnek a kormányoktól az Európai Unió polgárai, ha egészségükre káros hatással volt a túlzott légszennyezés. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

A hatalomtól puhák lettek a politikusok

„Az a közös kettejükben, hogy amíg ellenzékben voltak, keményen kiálltak a dugódíj mellett, viszont amikor hatalomra kerültek, mind a ketten puhák lettek” – fogalmazott Gál József, és egy hatástanulmány elkészítését sürgette.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese kijelentette:

a főváros a budapestieké, nem engedhetjük meg, hogy az autós forgalom kiszorítsa az itt élőket a városból.

Jelenleg ugyanakkor minden második autó kívülről érkezik a fővárosba. Csárdi Antal szerint a belvárosiak járnának a legjobban a dugódíjjal, mert csökkenne az átmenő forgalom, a szmog, az utak járhatóbbá válnának, a város élhetőbb és vonzóbb lenne.

Ellenkező esetben a budapestiek elveszítik jogukat az egészséges élethez.

A forgalomcsillapítás által Budapesten is olyan életminőséget lehetne elérni, mint az agglomerációban, így az emberek nem költöznének ki oda.

(MTI)

Rovatok