Index Vakbarát Hírportál

A párt egyik alelnöke indulhat a Jobbik elnöki posztjáért

2022. június 16., csütörtök 16:42

A Jobbik egykori országgyűlési képviselője indulhat a párt elnöki posztjáért. Ander Balázs 2014 óta volt a párt országgyűlési képviselője, idén áprilisban azonban elvesztette helyét.

Az ATV információi szerint, hogy információik szerint Ander Balázs, a Jobbik alelnöke, korábbi országgyűlési képviselője lehet az egyik aspiráns, aki megméretteti magát a a Jobbik tisztújító kongresszusán.

Amint arról korábban beszámoltunk, Jakab Péter június 8-án mondott le pártelnöki tisztségéről, miután kibékíthetetlen ellentét alakult ki közte és a párt elnökségének több tagja között. A júliusi kongresszuson az ő helyére kell majd új pártelnököt választani.

Ander Balázs 2014 óta volt a Jobbik országgyűlési képviselője, akkor és 2018-ban is a párt listájáról jutott be az Országgyűlésbe. Idén azonban már nem kapott „befutó” listás helyet az ellenzéki összefogás oldalán, egyéni országgyűlési képviselőként pedig kikapott a barcsi választókerületben, így áprilisban elvesztette a parlamenti képviselői helyét.

Jakab Péter ugyan a pártelnöki tisztségről lemondott, de a Jobbik országgyűlési frakciójának továbbra is vezetője marad.

Rovatok