Index Vakbarát Hírportál

Dohányboltból árulta az amfetamint egy budapesti férfi

2022. június 16., csütörtök 11:48

A Fővárosi Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja azt a 48 éves férfit, aki egy IX. kerületi dohányboltban árulta vevőkörének a drogot.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádlott 2021 januárjától az üzletben legálisan forgalmazott dohányáru és más termékek mellett kábítószert értékesített.

A vád szerint a férfi a kábítószert – jellemzően amfetamint – előre kiporciózva vitte magával a dohányboltba, majd grammonként 2500-3000 forintért adta a vevőinek. Az ügyészség szerint a díler 2021 januárjától a 2021 júliusában történt elfogásáig legalább 52 gramm amfetamint értékesített a dohányboltba betérő vásárlóinak, amivel mintegy 150 ezer forintot keresett.

A nyomozók a vádlott IX. kerületi tartózkodási helyén több mint 200 gramm amfetamint találtak, amelyet lefoglaltak – tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a 48 éves férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

Rovatok