Index Vakbarát Hírportál

A Mi Hazánk társadalmi és politikai vitát kezdeményez a nyári olimpia megrendezéséről

2022. június 16., csütörtök 20:49

Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország megpályázza a 2036-os nyári olimpia rendezését – mondta Novák Előd, a párt alelnöke és országgyűlési képviselője egy budapesti sajtótájékoztatón.

A politikus kifejtette, hogy a magyar lélekszámarányosan a világ egyik legsikeresebb olimpiai nemzetének számít, éppen emiatt szerinte Magyarország is megérdemelne már egy ötkarikás játékot.

Novák Előd elmondta, hogy a nyári olimpiák az infrastrukturális beruházások haszna mellett hosszú távon a rendező régió gazdaságát is fellendítik, ahogy a gazdaságot, az idegenforgalmat is.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy Magyarország idén újra vizes világbajnokságnak ad otthont, ami a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számít, az olimpia megrendezéséhez ráadásul a lebonyolításához szükséges létesítmények jelentős hányada rendelkezésre áll.

Novák Előd azt hangsúlyozta: a tervezés és a beruházás során is bevonnák a civil szervezeteket és a politikai pártokat a felügyeleti feladatok ellátásába, ezzel is segítve a „csúcsra járatott korrupció” visszaszorítását.

A Mi Hazánk politikusa a kormányt és az ellenzéki oldalt is arra szólította fel: nyilatkozzanak, milyen feltételek mellett támogatnák, hogy az ország megpályázza a nyári játékok megrendezését – adta hírül az MTI.

(Borítókép: Novák Előd. Fotó: Ruzsovics Dorina / Index)

Rovatok