Index Vakbarát Hírportál

„Ne hagyj az autóban!” – matricát ad ki a Nébih

2022. június 22., szerda 12:47

Matricakampányt indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amiben arra próbálják felhívni a szülők, valamint az állatgazdák figyelmét, hogy a hőségben ne hagyják kisgyermekeiket, valamint házi kedvencüket az autóban.

Két héttel ezelőtt bejárta az országos sajtót, hogy meghalt egy négyéves kislány, akit több órára egy buszban felejtettek egy iskolai kiránduláson. 

A Nébih most a hasonló tragédiák elkerülése érdekében adott ki figyelmeztetést, kiegészítve azzal, hogy a kisállatokat (elsősorban a kutyákat) sem szabad a járművekben hagyni. A hivatal a matricakampányt már 2017 óta megszervezi. Azt írták, hogy „még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet”.

30 Celsius-fokos melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70 Celsius-fokra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség

– fogalmaztak. 

A matricákat egyelőre a Nébih honlapján, egy űrlapon lehet igényelni. A hivatal a magánemberek mellett a vendéglátó- és kereskedelmi helyeket is arra biztatja, hogy jól látható helyre (például az üzletek bejárati ajtajára) ragasszák ki ezt a matricát. 

Mit kell tenni, ha mégis megtörténik a baj? 

A Nébih azt írta, hogy a hőguta tünetei a kutyáknál az alábbiak:

Ebben az esetben az elsődleges cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg a kutya eljut az állatorvoshoz. Erre különböző módszereket alkalmazhatunk: nedves textillel (lepedővel, törölközővel) tekerjük be a testét, vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel hűtsük. Ha van kis medencénk, töltsük meg vízzel, és fektessük bele, de jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből tegyünk párat (testmérettől függően) a kutya teste köré.

A Nébih – amellett, hogy az állatokat ne zárják az autóba – azt is kérte, hogy a gazdák az alábbiakra is figyeljenek a hőségben: 

Rovatok