Index Vakbarát Hírportál

Nyolcéves kisfiú mentette meg nagymamája életét Dégen

2022. június 22., szerda 12:35

Egy nyolcéves gyerek nagymamája rosszul lett játék közben Dégen. Az idős asszonyhoz unokája hívta az Országos Mentőszolgálat munkatársait.

Egy nyolcéves kisfiú kérte a mentők segítségét Dégen június 21-én, mert játék közben a 65 éves nagymamája hirtelen rosszul lett.

A gyerek elmondása szerint az asszony hátradőlt a székével és mozdulatlanul feküdt. Az unoka a Székesfehérvári Mentésirányítás mentésirányítójának instrukciói alapján megvizsgálta a nagymamáját, aki akkor már nem lélegzett, majd kiszaladt az utcára, és leintette az első autóst, aki készséggel rohant segíteni és megkezdte a mellkaskompressziót.

Ezt követően az enyingi mentőegység is perceken belül a helyszínre ért és folytatta az újraélesztést. Az egészségügyi szakemberekhez a helyszínre küldött mentőhelikopter személyzete is csatlakozott. Hosszasan küzdöttek közösen a beteg életéért, ami végül sikerre vezetett, és stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba az asszonyt.

Ilyenkor azt érzem, hogy jó helyen vagyok az életemben. Hatalmas energiát ad, hogy vannak még igazi hősök. Példaértékű, amikor egy nyolcéves tudja, hogy mit kell tennie

– idézi a mentőszolgálat a mentőhelikopter meghatódott szakorvosát. 

Rovatok