Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz szerint a baloldal megélhetési válságot hozott

2022. június 23., csütörtök 19:36

A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra a Fidesz szerint. A kormánypárt álságosnak nevezte, amikor „Gyurcsányék” beszélnek áfacsökkentésről.

A kormánypárt kiemelte: amikor a baloldal hatalmon volt, minden élelmiszer áfáját emelte, ráadásul a legtöbb élelmiszer esetében több mint duplájára növelték azt. A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra – közölte a párt, reagálva a baloldal által felhozott vádakra, miszerint terhelő intézkedéseket vezettek be.

Ezzel szemben a Fidesz–KDNP már az elmúlt években több termék esetében jelentős áfacsökkentést vezetett be 

– közölte a párt, megjegyezve, hogy a baloldal ezek közül egyiket sem támogatta.

Hangsúlyozták: a Fidesz–KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyarokat a háborús inflációtól és annak káros gazdasági következményeitől, ezért több termék árát befagyasztották.

„Azonban, ha a baloldalon múlna, sem élelmiszerárstop, sem benzinárstop, sem kamatstop és rezsistop nem lenne, helyette a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború költségeit” – fogalmazott a párt közleményében az MTI szerint. 

Rovatok