Index Vakbarát Hírportál

Kihallgathatják Varga Juditot a Völner-ügyben

2022. június 23., csütörtök 16:50

Völner Pál ügyvédje kezdeményezte, hogy Varga Judit igazságügyi minisztert is hallgassák ki a Völner-ügyben.

A védőügyvéd, Papp Gábor a 24.hu-nak nyilatkozva azt mondta: másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását. Erre azért lenne szükség, mert Völner Pál olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amelyekre kizárólag Varga tudna válaszolni.

Többek között olyan kérdésekről van szó, hogy az Igazságügyi Minisztériumban, valamint a tárca alá tartozó intézményekben kit miért neveztek ki vagy váltottak le a posztjáról. Papp Gábor szerint erre egyértelműen csak a miniszter asszony tudna válaszolni – mondta az ügyvéd, aki szerint

EGYELŐRE NEM KAPOTT ÉRTESÍTÉST ARRÓL, HOGY VALÓBAN KIHALLGATJÁK-E A MINISZTERT.

Varga Judit igazságügyi miniszter eddig nem volt közvetlenül érintett az ügyben. Legutóbb a parlament Igazságügyi bizottságának ülésén kérdezték, és akkor csupán azt mondta Völner Pál ügyéről, hogy „az elsődleges feladatom az volt, hogy biztosítsam a léket kapott hajó vezetését”.

A miniszter kihallgatása azért is vetődhetett fel, mert az ügyészség szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott át Völner Pálnak. Ezért cserébe utóbbi elérte, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket Schadl György támogatott. 

Völner Pált hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja az ügyészség, parlamenti képviselőként élvezett mentelmi jogát tavaly decemberben vonták vissza. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint Schadl György összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak. Az ügyészség ezenkívül úgy véli, hogy a végrehajtói kar elnöke ennél jóval több pénzre, mintegy 880 millió forintnyi illegális jövedelemre tett szert az általa kineveztetett végrehajtók segítségével

(Borítókép: Varga Judit 2022. június 8-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok