Index Vakbarát Hírportál

Kövér László elmondta, mi a kormány egyik legfontosabb feladata

2022. június 25., szombat 19:13 | aznap frissítve

Kövér László házelnök a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában tartott előadást, mely során több témát is érintett.

Kövér László A válságok évtizede, Magyarország és a nagyvilág című panelbeszélgetésen elmondta, hogy a rendszerváltozás óta eltelt több mint három évtizedben lényegében kisebb-nagyobb pénzügyi, gazdasági és politikai krízisek váltották egymást a világon és Európában a 2008-as gazdasági világválságtól kezdve a koronavírus-járványon és a migráción keresztül az ukrajnai háborúig.

A modern Európa a második világháború óta nem élt át olyan mértékű válságot, mint az elmúlt harminc évben – jelentette ki a házelnök, aki hozzátette: a kivezető utak keresése közben olyan lehetőségeket kell teremteni, amelyek a probléma megoldása mellett magasabb szinten történő újrakezdést tesznek lehetővé.

Egy kormánynak és az államnak az a feladata, hogy megóvja a lakosságot és a nemzetet a megrázkódtatásoktól és a válságoktól

– idézte a boon.hu az Országgyűlés elnökét.

Rovatok