Index Vakbarát Hírportál

Ennyi erővel a lottószámokat is tippelgethetnénk – mondta egy vallástörténész Erdő Péter pápaságáról

2022. július 1., péntek 19:14

Csütörtökön vetődött fel, hogy akár Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek is lehet a katolikus egyház következő pápája. Egy vallástörténészt azt mondta: általában nem azokat választják meg a konklávén, akikről ezt előtte feltételezik.

Nemrég a Catholic Herald nevű lapban jelent meg egy cikk, amelyben azt fejtegették, hogy Erdő Péter lehet Ferenc pápa utódja. Úgy fogalmaztak: az idén hetvenéves Erdő Péteren kívül több más jelölt is van, de egy magyar pápa napjainkban sokat tehetne az új „kulturális vasfüggöny” ellen, amely egyre inkább elválasztja egymástól a keresztény értékektől elforduló Nyugat-Európát és az újra markánsan kereszténnyé váló Kelet-Európát.

A Blikk által megkérdezett, neve elhallgatását kérő vallástörténész most azt mondta ugyanerről, hogy akit a közvélemény esélyesnek tart, azt nagyon gyakran nem választják meg.

Aki a konklávéra pápaként megy be, az bíborosként jön ki 

– fogalmazott, hozzátéve: az, hogy a bíborosi testület az adott pillanatban kit tart alkalmasnak az egyház vezetésére, gyakran nem esik egybe a világi esélylatolgatásokkal, így Erdő Péter nevének emlegetése is csak találgatásnak minősül.

A pápaválasztással kapcsolatos esélyesekről beszélni nagyjából olyan, mint megírni a jövő heti tuti lottószámokat

– vélekedett a vallástörténész. 

A szakértő arra is emlékeztetett: II. János Pál pápa megválasztásakor sem számított arra senki, hogy a szovjet blokkból, Lengyelországból érkezik majd az új egyházfő. Utána XVI. Benedeket a kora miatt tartották esélytelennek, és Ferenc pápa megválasztása is inkább meglepetésnek, mint papírformának volt mondható. Kifejtette azt is: szerinte érzéketlenségnek számít a regnáló pápa életében arról találgatni, hogy ki lesz majd az utódja.

Kiszelly Zoltán politológus mindeközben úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy szerinte nagyobb esélye lehet egy színes bőrű pápának most, mivel Afrikában – Európával ellentétben – jelentősen nő a keresztények száma, ezenkívül a nyitottságot is jelképezné az egyház részéről egy ilyen döntés. Mindeközben Erdő Péter konzervatív értékeket vall, vagyis belőle valószínűleg nem lenne reformer pápa.

Fabiny Tamás evangélikus püspök azt nyilatkozta, szerinte Erdő Péter segíthetne abban, hogy megmaradjon a párbeszéd Kelet- és Nyugat-Európa között. Mellett szól az is, hogy Magyarország erőteljesen lépett fel az üldözött keresztények védelme érdekében – mondta.

Rovatok