Index Vakbarát Hírportál

A túlfogyasztás okozhatja a vízellátási problémákat Solymáron

2022. július 2., szombat 13:42

Szombat reggel Solymár minden részén volt víz, és jelenleg is van – jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.

Pénteken másodfokú vízkorlátozás lépett életbe Solymáron és Szentendrén is, aminek rendelkezéseiről ide kattintva kaphat részletes tájékoztatást. A vízkorlátozásról Menczer Tamás az MTI szerint azt mondta, hogy a szakemberek tájékoztatása alapján a problémát nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt

a hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba.

A problémát egyrészt négy, 8 köbméteres vízszállító autóval kezelték, amelyek most is dolgoznak. Ezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók – amelyek éjjel-nappal dolgoznak – egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni.

Nem ígérnek folyamatos vízellátást

Menczer Tamás elmondása szerint „megfeszítették” a rendszert, ami azt jelenti, hogy különböző terelésekkel, irányításokkal, nyomásnöveléssel, vagyis „vízkormányzással” érték el, hogy újra legyen víz a település minden pontján.

A Solymárt ellátó négy víztározó közül egynél szivárgást észleltek, de a szakemberek szerint ez nem nagy mértékű, a problémát elhárítják, így a környéken továbbra is van víz. Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron,

nem tudja megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen.

A rövid távú megoldást egy 500 millió forintos beruházás jelentené egy pluszvezeték kiépítésével, ami akár a jövő nyárig elkészülhetne. A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és -kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne.

Csak a legszükségesebb dolgokra

Menczer Tamás hangsúlyozta, mindenkit, aki a vízkorlátozással érintett valamelyik településen él, arra kérnek, hogy csak a legszükségesebbre használja az ivóvizet. A vízkorlátozásra felszólított települések a következők:

A tíz, Pest megyei érintett településen a katasztrófavédelem ötfős operatív törzset állított fel.

Rovatok