Index Vakbarát Hírportál

A hideg sörnél még egy pohár langyos víz is jobb ötlet most

2022. július 3., vasárnap 05:33

Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársa elmondta, hogy mit érdemes tenni a hőség ellen.

A szakértő az RTL-nek nyilatkozva óva intette az embereket attól, hogy egy doboz hideg sörrel próbálják meg enyhíteni a kánikula hatásait. Hangsúlyozta: 

Egy pohár – akár langyos – vízzel is jobban járunk a hőségben, mint bármilyen alkoholos itallal.

Kifejtette, hogy az alkohol miatt több folyadék távozik a szervezetből, mint amennyit beviszünk, így a testhőmérsékletünk még gyorsabban fog növekedni a melegben. Ezért érdemes inkább vizet, vagy olyan sportitalokat bevinni a szervezetbe, amelyeket  direkt úgy fejlesztettek ki, hogy minél jobban hidratáljanak.

A szakértő az 50 mg/liternél több ásványi anyagot tartalmazó ásványvizeket is javasolta a kiszáradás ellen. A magas cukortartalmú italokat érdemes kerülni, a frissen facsart gyümölcslé vagy az enyhén sózott paradicsomlé viszont ideális lehet.  Azoknak pedig, akik mégis söröznének a melegben, Páldy Anna azt javasolta, hogy

csak lassan és sok víz társaságában fogyasszanak sört. 

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az ételek közül a sózott nyers uborka segíthet sokat a hőségben, mivel magas a folyadéktartalma, a só bevitele pedig a kiszáradás ellen segíthet. A sótabletta fogyasztása viszont az utóbbi célból nem javasolt.

Páldy Anna arról is beszélt, hogy „a napszúrást úgy lehet megelőzni, ha megfelelő időszakban megyünk ki a napra, és védjük magunkat kalappal”. Ha azonban valaki mégis napszúrást szenved, akkor az a lényeg, hogy mielőbb csökkentse a testhőmérsékletét.  „Elsősorban hűvös, besötétített szobában tartózkodjunk, és használjunk vizes borogatást a tarkón, csuklókon” – mondta a szakértő.

Hozzátette: a fejfájásra enyhe fájdalomcsillapítót lehet szedni. A napszúrásnak pár órán belül el kell múlnia, ha ez nem történik meg, és fokozódik a fejfájás, hányinger, akkor mindenképpen orvoshoz kell menni.

A leégést illetően Páldy Anna azt mondta, hogy a fürdőzés előtt és után is be kell kenni a bőrt naptejjel, mert az leoldóik a vízben. Aki mégis leég, az langyos vízzel vagy víz alapú kenőcsökkel csökkentheti a gyulladás erősségét.

Ha a közelünkben valaki rosszul lesz, akkor az általában a vérnyomás leesésével köthető össze. Ilyenkor az segít, ha az ájult személyt hűvös helyen lefektetjük és megemeljük a lábát – mondta Páldy Anna, aki szerint a fiataloknál az enyhe ájulásos tünetek rendszerint 4-5 perc alatt el szoktak múlni.

Amennyiben viszont idős vagy vérnyomásproblémákkal küzdő ember lesz rosszul, akkor mindenképp mentőt kell hívni.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője kitért még a „légkondibetegségre” is, amelyet sokan akkor tapasztalnak, ha a jól hűtött szobába menekülnek a kinti hőségből. Ennek oka lehet az, hogy a légkondicionálóban baktériumok telepedtek meg, vagy hogy túl hideg levegőt vagy túl erősen fúj a légkondi, ami nem tesz jót az ízületeknek. Páldy Anna szerint ennek megelőzéséhez minden használat előtt érdemes tisztítani a légkondit, és ügyelni arra, hogy a kinti, valamint a benti hőmérséklet között maximum hét fok legyen a különbség.

(Borítókép: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok