Index Vakbarát Hírportál

Gyógyszerre ivott munka közben, majd fegyvert fogott a rendőrökre egy 50 éves férfi

2022. július 3., vasárnap 21:40

Golyóálló mellényben kellett lefegyverezniük a rendőröknek egy 50 éves férfit, miután az illető napközben gyógyszerre ivott, lerészegedett, és fegyvert rántott.

A rendőrség vasárnapi beszámolója szerint az eset még pénteken történt a váci homokbánya portáján. Mint utóbb a kihallgatáson kiderült, a férfi aznapi szolgálata nyugodt volt,

ideje főként a gyógyszerszedéssel kombinált iszogatással telt

– írta a rendőrség.

Elmondásuk szerint a férfival az egyik munkatársa közölte, hogy mivel részeg, ezért le kell őt váltani. A férfi tudta, ennek kirúgás lesz a következménye, és úgy reagált, hogy elővette gáz- és riasztófegyverét, csőre rántotta, és a társára fogta a fegyvert. Állítása szerint ezután a következő emléke az, hogy megérkeztek a rendőrök, és földre teperték.

A rendőrség ugyanerről azt írta, hogy a férfi viselkedése miatt a munkatársai a segítségüket kérték, ezután érkeztek a helyszínre, miközben lövedékálló mellényt is húztak. Így közelítették meg a bánya portáját, ahol a férfi egy fotelben ült, és az övére volt fűzve egy gyöngyvászon fegyvertok, benne a fegyverrel. A rendőrök lépésről lépésre haladtak felé, de egyszer csak a férfi ráfogott a fegyverére.

Ekkor a rendőrök abbahagyták az óvatos közelítést, odarohantak hozzá, és leteperték. 

„Jobb kar lefog, bal kar lefog, fegyver elvesz, fesztelenít – a másodpercek töredéke alatt. A férfi nem vette jó néven az intézkedést, együttműködést nem mutatott, ezért kényszeríteni kellett a megadásra. Földre vitték, megbilincselték, majd előállították” – vázolta a rendőrség az akciót.

Közleményük végén azt írták, hogy a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az 50 éves férfi ellen.

Rovatok