Index Vakbarát Hírportál

A minimálbérhez köthetik a katánál fizetendő adó mértékét

2022. július 4., hétfő 18:08

A kormány fontolóra veszi az ellátási alapról való tárgyalásokat, és azt sem tartják kizártnak, hogy ez a mindenkori minimálbérhez legyen kötve – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára ma a parlamentben.

Amint arról már beszámoltunk, a hazai kisvállalkozókat élénken foglalkoztatja a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) módosítási kérdése. A kormány várhatóan jövő januártól növeli az adó mértékét.

Varga Mihály pénzügyminiszter június 12-i nyilatkozata alapján kiderült, hogy még folynak az egyeztetések, de igyekeznek megőrizni a kedvezményes adózás előnyeit a kis egzisztenciájúak számára, viszont a katára rakódó visszaéléseket igyekeznek felszámolni.

Nem tétlenkedik a kormány

Tállai András pénzügyi államtitkár a mai parlamenti gyűlésen felhívta az ellenzéki képviselők figyelmét, hogy sem a Pénzügyminisztérium, sem pedig a kormány nem tétlenkedik, de csak akkor ismerhetik meg a törvényjavaslat részleteit, amikor az az Országgyűlés elé kerül. Előbb meg kell tárgyalni a kormánynak, azután nyújtják be a javaslatot.

Tállai András hangsúlyozta: a legutóbbi egyeztetéseken a szakmai kamarák, könyvelők, adótanácsadók is részt vettek, ahol egyetértettek, hogy a kata sikertörténetté vált, és ennek az eredményeit meg kell őrizni. Ezután odaszúrt a DK-nak, hogy amikor meg kellett szavazniuk a katát, akkor nem tették.

Az államtitkár azt sorolta, hogy a kata esetében már alacsony az adminisztráció, szélesítették az addig nem szereplő tevékenységekkel is az adózási formát, és méltányos az adóteher – írja az ATV.

Céljaik között szerepel, hogy azokat a vállalkozásokat részesítsék előnyben, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó terméket értékesítenek. Ezek az egyéni vállalkozók kapjanak lehetőséget, hogy változatlanul csekély legyen a közteherviselési kötelezettség adminisztrációja – méltányos mértékű tételes adó megfizetésével.

Nem ördögtől való, hogy erről tárgyaljanak

A tanácskozáson arról sem volt vita, hogy a jelenlegi adómérték – ami összesen 5 százalék – távol áll az indokoltan elvárhatótól. De ez abban a tekintetben is problémákat okozhat, hogy az érintetteknek alacsony nyugdíjat jelent majd, „és ne adj' isten tartós betegség esetén táppénz tekintetében is hátrányokat jelent” – mondta a pénzügyi államtitkár, majd kiemelte:

Természetesen nem ördögtől való, hogy az ellátási alap emeléséről való gondoskodásról is tárgyaljunk, ahogy az sem ördögtől való, hogy ez a mindenkori minimálbérhez legyen kötve.

Válaszából az is világossá vált, hogy a kata megreformálásán a kormány és a szakmai szervezetek gondolkodnak, egyeztetnek, nemsokára az Országgyűlés elé fog kerülni a törvényjavaslat.

Dávid Ferenc nem fogadta el a választ, mert nem hangzottak el konkrétumok, hogy pontosan mikortól vezetik be, sem az időpontjáról, sem a módosításokról.

Jelenleg körülbelül 430 ezer kisadózó választja a vállalkozások tételes adóját. Az esetleges szigorítás 20-30 százalékukat érintheti, becslések szerint ez akár 100 ezer adóalanyt is jelenthet.

(Borítókép:  Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 4-én. Fotó:  Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok