Index Vakbarát Hírportál

Gyermeket szült eltűnése előtt az egyik diósjenői lány

2022. július 5., kedd 07:38

Egy diósjenői lakos szerint közvetve az ő testvérének a haláláért is felelős az a férfi, aki a gyanú szerint 13 éve megölt két fiatal lányt. Az ügyben még mindig zajlik a nyomozás, miközben a gyanúsított 30 napra rács mögé került, és az is kiderült, hogy az egyik eltűnt lánynak gyermeke született korábban.

Az ügy azáltal került ismét napirendre, hogy a múlt héten egy családi ház kertjében emberi csontokat találtak. Ezek vélhetően annak a testvérpárnak valamely tagjának a maradványai lehetnek, akik még 2009. január 1-jén tűntek el nyomtalanul Diósjenőn. A rendőrök azóta őrizetbe vették azt a férfit is, aki szerintük a két lány meggyilkolása mögött áll.

A botrányos esetről most a Blikknek nyilatkozott egy diósjenői lakos, aki azt állítja: a nevelőapa közvetve a saját testvérének a haláláért is felelős. Krisztián azt mondta, hogy a lányok egyike, Alexandra még 2004-ben, 13 évesen összejött az ő öccsével, aki akkor húszéves volt. Ők ketten le is feküdtek egymással, amelyet követően a nevelőapa nemi erőszak vádjával feljelentette testvérét. 

Az öcsém, Richárd ezután végzett magával. A gyilkos nevelőapa miatt akasztotta fel magát a testvérem

 – mondta Krisztián a lapnak.

A Blikk szerint a családi házban, ahol a maradványokat megtalálták, még mindig vizsgálódnak a rendőrök. Az egyik szomszéd azt mondta a lapnak, hogy a gyanúsított néhány éve még az ő udvarában is „matatott az aknánál, ezért ha nem találják meg a másik lány maradványait is ugyanabban a kertben, akkor nála is feltárják majd az aknát és a kutat.

Hozzátette azt is: ő úgy tudja, hogy múlt hét pénteken Alexandra maradványait találhatták meg a rendőrök. Azután pedig azt is megállapították, hogy a lánynak el volt törve a lába és a válla, a halántékán pedig ütésnyomokat találtak, ami arra utal, hogy agyonverhették.

A fiatalabbik lány gyermeket szült, a nevelőapa videót készített a közösülésről 

Mindeközben az RTL Híradó riportjából derült ki: a hatóságok azóta döntöttek arról, hogy 30 napra letartóztatják a gyanúsítottat. Az ügyészség ezt azzal indokolta, hogy a férfi akadályozhatná a nyomozást, ha szabadlábon marad.

A híradónak nyilatkozva a helyiek azt is elmondták, hogy a lányokról a nevelőapjuk a közösségi oldalára is töltött fel képet. Az eltűnésük előtt pedig állítólag még azzal is eldicsekedett a szomszédjának, hogy videófelvételt is készített róluk, miközben lefeküdt velük.

A nevelőapa egyik rokona pedig azt mondta: a férfi nagyon goromba volt a lányokkal, különösen akkor, ha nem kapta meg, amit akart. Ezenkívül az is kiderült, hogy 

A fiatalabbik lány – aki az eltűnésekor 14 éves volt – gyermeket is szült eltűnése előtt.

A kisfiú utóbb nevelőszülőkhöz került.

A lányok eltűnése után a nevelőapa állítólag igyekezett segíteni a rendőrök munkáját, majd Németországba ment dolgozni. Csak nemrég költözött haza a testvéréhez, ott fogták el a rendőrök a maradványok megtalálása után – derült ki az RTL riportjából. 

Rovatok