Index Vakbarát Hírportál

Négy bűncselekmény miatt emeltek vádat egy férfi ellen

2022. július 6., szerda 11:03

Vádat emeltek egy 25 éves salgótarjáni férfi ellen, aki járművezetéstől eltiltás hatálya alatt bódult állapotban vezetett, majd épületekről leszerelt fém építőanyagok ellopásával károsított meg egy céget.

A férfival szemben a szabálysértési hatóság két jogerős, járművezetéstől eltiltó határozata is hatályban volt, amikor tavaly július elején egy forgalomból kivont motorkerékpárt vezetett Salgótarjánban, ahol rendőri ellenőrzést kapott – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóosztálya.

Mivel beszéde összefüggéstelen volt, vér- és vizelet-mintavételre állították elő, a szakértői vizsgálat eredményeképpen pedig kiderült, hogy a gépjárművezetés időpontjában

szervezetében az N-etil-hexedron nevű, kábítószernek minősülő anyag volt.

A férfi 2021 júliusában – jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó – társával felfigyelt arra, hogy egy salgótarjáni cég használaton kívüli, lapos tetejű épületein tetőszegő horganylemezek vannak. A már megbontott lemezek eltulajdonítása céljából július végén a telephelyre a kerítésen át bemásztak, az egyik épület tetejére feljutva átmentek a horgonnyal szegett épületekre és megkezdték a horganylemezek felszedését.

A horganyt a vádlott szakította fel és vágta el egy lemezollóval, társa pedig összehajtogatta és egy zsákba tette a lemezeket, amelyeket egy fémátvevőhelyen értékesítettek. Ezt még négy alkalommal megismételték, az utak során 132,5 kilogramm horganylemezt loptak el, amelyért összesen 63 766 forintot kaptak. A felszedett és jogtalanul eltulajdonított horganylemezek értéke 596 577 forint.

Négy bűncselekmény miatt emeltek vádat ellene

A férfi ellen az ügyészség eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer birtoklásának vétsége és nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat.

A letartóztatásban lévő elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, a sértett által bejelentett 560 483 forint polgári igény és a nyomozás során felmerült 268 435 forint bűnügyi költség megfizettetését, valamint a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelését indítványozva.

Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri bűnösségét, vele szemben 2 év 8 hónap szabadságvesztés, 3 év közügyektől való eltiltás és 2 év közúti járművezetéstől való eltiltás az úgynevezett mértékes ügyészi indítvány.

Rovatok