Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András szerint megváltóként térhet vissza Donáth Anna

2022. július 7., csütörtök 19:02

Nincs itt semmi látnivaló – reagált Fekete-Győr András leváltására Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

Magában az, hogy Fekete Győr Andrást leszedik, nem meglepő. Mondhatnánk azt is, hogy nincs itt semmi látnivaló – mondta Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Szerinte Fekete-Győr András silány teljesítménye után ez nem meglepő. Hozzátette: nagyon az a megérzése, hogy Donáth Anna két év múlva felbukkan majd.

Donáth Anna megváltóként térhet vissza

– mondta a politikus, aki szerint az ellenzék az elkövetkező időben megpróbálja majd kiszorítani Gyurcsány Ferencet és a DK-t a vezető szerepből. Szerinte az ellenzék megpróbálja „újracsomagolni a dolgokat”, a vezető szerep pedig Donáth Anna kezébe kerül majd.

A Momentum Mozgalom korábbi elnökével kapcsolatban elmondta: nem tudunk semmit, hogy mit gondol Donáth Anna a világról és azon belül Magyarországról.

A globális minimumadó nem ördögtől való

A globális minimumadóval kapcsolatban Schiffer András elmondta, nem tudja, az Európai Unió fenyegeti-e Magyarországot, szerinte azonban az elképzelés „nem ördögtől való”. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy jelen formájában nem szabad rámondani az áldást.

Szerinte abban az esetben, ha ilyen formában fogadják el a javaslatot a globális minimumadóról, akkor azt a munkajogi szabályozás fogja megsínyleni. A politikus elmondta, hogy ezzel az intézkedéssel meg lehet sarcoltatni a nagyobb vállalkozásokat és céget. Elfogadás esetén azonban derogációt kellene engedni a perifériaországok számára, hogy legyen felzárkózási eszközük.

Hangsúlyozta, hogy a következtetésére, miszerint nem szabad ebben a formában elfogadni a javaslatot, homlokegyenest más meglátás alapján jutott, mint az Orbán-kormány.

Rovatok