Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor aláírta a rendeletet a határvadászegységekről

2022. július 8., péntek 17:46

Orbán Viktor miniszerelnök július 8-án, péntek délután Facebook-oldalán közölte, hogy aláírta a rendeletet, amelyben a határvadászegységek felállításáról döntöttek. Első lépésben 2200 határvadászt képeznek ki a déli határokra, majd négyezerre növelik a számukat.

„Hosszú, több mint tízórás kormányülést tartottunk, ennek az az oka, hogy az ukrajnai háború nemcsak a gazdaságunkat, hanem a biztonságunkat is fenyegeti” – kezdi péntek esti videójában Orbán Viktor miniszterelnök, aki közösségi oldalán úgy folytatja: megállapították, hogy számos ország élelmiszer-ellátása veszélybe került, az élelmiszerválság miatt pedig arra számítanak, hogy tovább nő a migrációs nyomás Magyarország déli határain.

Több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban, ennek előszelét már most érezzük, megnőtt az illegális határátlépők száma

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy fellépésük egyre erőszakosabb, sőt brutálisabb, a szerb oldalon pedig már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek. Erről az Index is beszámolt. Mint ismert, bevándorlók két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel július 2-án, szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint hat súlyos sérült van, és egy ember meghalt. A rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre.

Orbán Viktor szerint „az sem ritka, hogy Magyarország területére fegyverüket felhasználva próbálnak bejutni”, ezért döntöttek arról, hogy megerősítik a határok védelmét.

A magyar kormány úgy döntött, hogy megerősítjük a déli határainkat és megvédjük az ott élő magyarok biztonságát. Határvadászegységeket állítunk fel, amelyek az önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel. Első lépésben 2200 határvadászt képezünk ki és állítunk szolgálatba. Számukat később négyezerre növeljük majd. Az erről szóló rendeletet a mai napon aláírtam

– mondta a miniszterelnök, aki már július 1-jén, pénteken úgy nyilatkozott a Kossuth rádió reggeli műsorában, hogy háborús zóna közeledik a keleti határhoz, ezért minden egyes perc, amit a katonák nem gyakorlatozással töltenek el, az luxus.

„Muszáj megszervezünk egy új határvadászrendszert – közölte, hozzátéve, hogy ezt a munkát a belügyminiszterre bízták rövid határidővel. – Kettő négyezer embert kell felvenniük határvédelmi szolgálatra, ahol emberekkel szemben kell intézkedni, ez nagy munka. Ez emberi jogi ismeret, jogszabályi ismeret, civilizált módon kell megvédeni a határainkat” – mondta pénteken a kormányfő.

Közleményt adott ki a rendőrség

Az interjú után néhány nappal a rendőrség közleményt adott ki, amelyben azt írták, bruttó 260 ezer forintért keres a rendőrség fegyveres biztonsági őröket a Bács-Kiskun megyei, valamint a Csongrád-Csanád megyei Rendőr-főkapitányság területére. Később újabb közleményben pontosítottak: jelenleg nem határvadászokat keresnek, hanem fegyveres biztonsági őröket toboroznak.

A határvadászok toborzása csak a kormány döntését követően kezdődhet meg, a részletek (szervezet, jogviszony, feladatkörök stb.) kidolgozása még folyik

tájékoztatott a rendőrség, hozzátéve: szervezetükben jelenleg 1923 fegyveres biztonsági őr dolgozik munkavállaló, illetve rendvédelmi igazgatási jogviszonyban, akik közül több százan már évek óta a déli határszakaszon teljesítenek szolgálatot.

Rovatok