Index Vakbarát Hírportál

Gelencsér Ferenc: A történelmi forintválságra közös megoldás kell

2022. július 9., szombat 15:35

A Momentum elnöke szerint szakmai és politikai vezetőkből álló kerekasztalra és közös stratégiaalkotásra van szükség a forintválság megoldására.

Az egyre súlyosabb forintválság kezelésére az ellenzéki és kormánypárti politikai vezetőket, az illetékes pénzügyi szervezetek vezetőit és szakembereket tömörítő kerekasztalra van szükség – írta közösségi oldalán az ellenzéki politikus.

Ez a válság jóval túlmutat a pártpolitikán, és a megoldást sem politikusok zárt ajtók mögötti egyeztetése fogja elhozni. Most a releváns pénzügyi szervezetek és szakértők bevonásával kialakított közös stratégiára van szükség

– emelte ki a Momentum elnöke a Gyöngyösi Márton által kezdeményezett pártközi egyeztetésre reagálva. Gelencsér szerint

AZ EGYEZTETÉSEKRE MEG KELL HÍVNI AZ MNB ELNÖKÉT, A KORMÁNYFŐT, A GAZDASÁGI MINISZTERT, AZ EU-S TÁRGYALÁSOKKAL MEGBÍZOTT MINISZTERt, A TÖBBI ELLENZÉKI PÁRT FRAKCIÓVEZETŐJÉT ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖKÉT.

„A kerekasztalon a Momentum kész felajánlani a kormánynak a saját javaslatait, mind tágabban a forintválság enyhítésére, mind konkrétan az uniós pénzek hazahozatalára” – tette hozzá a pártelnök, arra utalva, hogy a Momentum parlamenti frakciója az elmúlt hetekben több olyan módosító javaslatot is benyújtott, amely az EU-s pénzek hazahozatalát könnyítené meg.

(Borítókép: Gelencsér Ferenc. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok