Index Vakbarát Hírportál

Pert vesztett a magyar állam

2022. július 9., szombat 16:53

Törvénytelenül járt el az állam, amikor a bányahatóság a veszélyhelyzeti rendelet alapján jegyeztetett be elővásárlási jogot egy magánszemély öt ingatlanára. A hatóságok ugyanis végrehajtó határozat nélkül, egyszerűsített határozattal jegyezték be az elővásárlási jogot.

Pert vesztett az állam, amikor a Veszprémi Törvényszék megsemmisített öt földhivatali határozatot, amellyel még a veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján jegyeztek be elővásárlási jogot egy magánszemély három kőszárhegyi és két szabadbattyáni ingatlanára – számolt be az ítéletről Schiffer András ügyvéd a Facebook-oldalán.

Az ügyvéd emlékeztetett: a 2020-as veszélyhelyzetet felhasználva kiadott 228/2020 (V. 5.) Korm. rendelet 8. § alapján a magyar államot a jogszabály erejénél fogva elővásárlási jog illeti meg minden olyan ingatlanra, ahol a rendeletben felsorolt ásványkincsek találhatók, így az érintett telkek esetében mészkő.

Elmondása szerint a bányahatóság heteken belül felkereste a Fejér Megyei Földhivatalt, amely pedig 2020. június 2-án egyszerűsített határozattal bejegyezte az elővásárlási jogot az ügyfél mind az öt ingatlanára, melyek közül kettőre még a bányatelekjelleg sincsen feljegyezve.

A hatóságok azonban nem vizsgálták meg, hogy az ingatlanon pontosan azok az ásványkincsek és úgy találhatóak-e meg, ahogyan arról a jogszabály rendelkezik, valamint a bányahatóság a magánszemélyt sem értesítette, még végrehajtó határozatot sem hozott, csak levélben „utasította” a földhivatalt – írta Schiffer András. 

A Veszprémi Törvényszék végül megállapította, hogy a földhivatal eljárása törvénytelen volt, mivel a bányahatóság végrehajtó határozat nélkül, egyszerűsített határozattal jegyezte be az állam javára az elővásárlási jogot. 

Rovatok