Index Vakbarát Hírportál

Kengurut láttak Csepelen, a rendőrök elfogták

2022. július 10., vasárnap 14:23

A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese egy kóborló kenguru miatt riasztotta a csepeli járőröket éjjel 2 órakor a XXI. kerületi Szilvafa utcába.

Az egyenruhások az állat nyomába eredtek, és egy kis fogócska után sikerült befogniuk a szökevényt.

Azt nem tudni, hogy a kenguru honnan lépett meg, megtalálni mindenesetre nem volt nehéz a rúgólábú erszényest. Elkapni viszont nagyon nem volt egyszerű, mivel nagy lendülettel szökellt tova a forgalmasabb utcák, majd a II. Rákóczi Ferenc út irányába. A rendőrök 5-6 kilométeren keresztül voltak a nyomában, mire be tudták terelni az állatot egy olyan helyre, ahonnan már nem tudott menekülni, és sérülés nélkül tudták „intézkedés alá vonni”, közölte közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az intézkedő járőrök pokrócba csavarták az ijedtében rúgkapáló erszényest, aki nagyon nem szerette volna, hogy elkapják. A kengurut ezután a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították. A rendőrök megpróbálták kideríteni, hogy honnan szökhetett el, de gazdájára eddig még nem találtak rá. Az eljárásba a rendőrök később szakértőket vonhatnak be, viccesen megjegyezték, hogy megkérdezik Sanyit és pingvintársait, ők úgyis mindent tudnak az éjszakai csámborgás rejtelmeiről.

Alább megtekinthető, hogy ért véget a „hajsza”:

Rovatok