Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter: Az LMP mégsem vesz részt a Jobbik egyeztetésén

2022. július 11., hétfő 18:00

„Egy átfogó válsághelyzetben minden, a nemzeti egységet előmozdító javaslat alapvetően helyes. Az LMP mégsem vesz részt a Jobbik által kezdeményezett egyeztetésen” – közölte Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője Gyöngyösi Márton javaslatára utalva, aki az ellenzék és a kormány közös megoldáskeresését szorgalmazza az infláció visszafordítására.

Az LMP parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében leírta, hogy az LMP miért nem megy el az egyeztetésre, amelynek a kiindulásával egyetért, hogy a nemzeti egység felmutatása fontos, de szerinte ezen az egyeztetésen nincs értelme részt venni.

Szerinte a kormány és az ellenzék összefogásának akkor lenne értelme, ha részt venne rajta a kormányfő, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és minden gazdasági miniszter.

Miért kudarc az egyeztetés?

„A kezdeményezés egyetlen értelme az lehetne így, hogy az ellenzék egységet mutat. Erre azonban akár a diagnózis, akár a terápia szintjén kevés esélyt látunk. Érdemi eltérések vannak az ellenzéki pártok között tartalmi kérdésekben: az elmúlt két évet arra szántuk, hogy ezeket próbáltuk meg teljesen eltüntetni, és finoman szóval se volt ez egy sikeres időszak” – vélekedett Ungár Péter.

Visszautasította az egyeztetés lehetőségét, mert szerinte a korábbi belpolitikai viszályok azt mutatják, hogy hiába próbál Gelencsér Ferenc és Gyöngyösi Márton önállóan politizálni és élesebb tartalmi vitákat indítani az ellenzéken belül, mert – ahogy fogalmazott – az ellenzéken belül „egymást hergelve olyan helyzeteket teremtünk, ahol minél több másik szereplőről tudjuk kimondani, hogy nem akarja az ellenzéki egységet”.

A Fidesz nem veszi komolyan az ellenzéket

Szerinte a kormány oldaláról hiányzik a szándék egy ilyen egyeztetésre, és nem mellesleg néhány hete az ellenzék egészében az is vitatéma volt, hogy legyen-e szabad parlamenti mandátumot felvenni.

Kevés hasznát látjuk annak is, hogy összejövünk, és egy végeláthatatlan sajtótájékoztató keretében heten egymás után két-két percben elmondjuk kicsit más szavakkal, hogy a Fidesz nem veszi komolyan az ellenzéket. Mi nem látjuk, hogy ez az állítás bármilyen szinten zavarná a kormánypártot, ők maguk is leginkább ezt kommunikálják. Mi inkább azon dolgoznánk, hogy ne a Fidesz döntésén múljon, hogy komolyan vesz minket

– fogalmazott Ungár Péter. A Facebook-bejegyzése szerint ők inkább arról beszélnek, hogy a közalkalmazottak fizetését akár adóemelések árán is emelni kell, a klímabérletet pedig már hetekkel ezelőtt be kellett volna vezetni.

Rovatok