Index Vakbarát Hírportál

Hollik István a keddi tüntetésről: Ez nem olyan nagy tiltakozás

2022. július 13., szerda 09:13

A kormánypárti politikus szerint sok visszaélés történt, ezért kellett megváltoztatni a katát, a keddi demonstráció pedig nem volt olyan nagy.

Hollik István, a kata módosítását kísérő keddi hídfoglalós tüntetésről úgy fogalmazott, hogy

ez nem olyan nagy tiltakozás, és az sem szerencsés, hogy napi pártpolitikai hergelés okán az ellenzéki képviselők kimennek és szabálysértésre buzdítják az ott összegyülekező néhány száz embert.

A Fidesz kommunikációs igazgatója leszögezte, hogy demokráciában lehet egyet nem érteni velük, ennek hangot is adhatnak a parlamentben, meg is tették, de az egyet nem értés nem elegendő indok arra, hogy ne tartsák be a törvényeket, vagy másokat szabálysértésre buzdítsanak.

Amit a baloldal csinál, az pontosan ugyanolyan hiteltelen, mint az egész politikájuk

– mondta a HírTV műsorában Hollik István, hozzátéve: amikor 2010 előtt a baloldaliak kormányoztak, nem biztosítottak kedvezményes adózási lehetőséget a kisvállalkozóknak, 2012-ben pedig nem támogatták a kata bevezetését.

Hollik István a módosítás indoklásaként kifejtette: a kata bevezetésének eredeti célja az volt, hogy legyen egy kedvezményes adózási forma azoknak, akik kifejezetten lakossági szolgáltatást nyújtanak, de egyre több visszaélés, adóelkerülés történt, és sokszor a munkáltatók kényszerítették katázásra a munkavállalókat, mert így spórolhattak.

A kormánypárti politikus aláhúzta, hogy háborús infláció és energiaválság mellett az ilyen visszaélések nem férnek bele.

Semmi mást nem csináltunk, csak az eredeti koncepcióhoz térítettük vissza ezzel a szabályozással a katát.

Hollik István világossá tette, továbbra is lehet katával adózni azoknak, akik magánszemélyeknek nyújtanak szolgáltatást, azok pedig, akik kiesnek a katából, többfajta kedvezményes adózási lehetőséget tudnak igénybe venni.

(Borítókép: Hollik István. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok