Index Vakbarát Hírportál

Súlyos probléma van a vonatokkal

2022. július 13., szerda 11:28

A belföldi vonatközlekedés válságközeli állapotáról kiderült, hogy mi minden okozta a késéseket és a vonatkimaradásokat. A MÁV-nál elöregedett kocsik, mozdonyok és vasúti pálya okozza az egyre több műszaki hibát.

Elöregedtek a kocsik, a mozdonyok és a vasúti pálya is – a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az utasok ezért tapasztalhatnak egyre több műszaki hibát a MÁV-nál.

A vasúttársaságnál azt mondják, év végéig 92 új kocsit gyártanak le, és aláírt keretszerződésük van 115 új villanymozdony beszerzésére.

Balatonfürednél hétfőn öt ember megsérült, amikor összeütközött egy tolató mozdony és egy személyvonat, és az RTL Híradó információja szerint a baleset emberi mulasztás miatt történhetett. Ugyanakkor több mint hat órát késett egy Pozsony és Budapest között közlekedő nemzetközi vonat, vasárnap éjjel 11 óra helyett hétfő reggel hat órakor ékeztek meg az utasok a magyar fővárosba.

A balatonfüredi állomásnál kitört ütközővel állt meg a vonat, miután nekiütközött az állomásra érkező személyvonatnak, amelyen 180-an utaztak, és közülük többen megsérültek.

A vonat második és harmadik kocsijában kitört az ablaküveg, az átjáróajtó, valamint a fülkeüveg is. Öten megsérültek, köztük egy súlyos sérültet láttak el a mentők. A kár mértéke nagyságrendileg tízmillió forint, hogyha meg lehet menteni az egyik mozdonyt.

Emberi mulasztás

A baleset körülményeit még vizsgálják, de meglehet, hogy emberi mulasztás van a háttérben. Emberi hiba miatt késett több mint hat órát egy nemzetközi vonat is vasárnap este. Egy vonaton utazó szerint Pozsonyból tartottak Budapestre a Metropolitan Eurocityvel. Először a magyar határon Rajkánál kellett várniuk, mert nem volt mozdonyvezető.

Fél 9 körül érkeztünk Rajkára. Egészen éjfélig nem is volt mozdonyvezetőnk, majd ezután, éjfél után pár perccel indultunk tovább. Komáromnál megint megálltunk, ahol már nem tudtuk, miért álltunk meg, mert a jegyvizsgáló semmilyen információt nem mondott

– számolt be Banos Gábor.

Végül vasárnap éjjel 11 óra helyett hétfő reggel 6-kor érkeztek Budapestre. A MÁV annyit közölt, hogy vizsgálják az eset körülményeit.

Nincs elég pénz a fejlesztésekre

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az utasok által tapasztalható problémák oka az lehet, hogy az állami vállalatnál nem jól gazdálkodnak a fejlesztésekre fordítható, egyébként is kevés pénzzel.

Azt mondják, a személykocsik harmadának nincs meg a műszaki fővizsgája, így a járatok gyakran a szükségesnél kevesebb vagonnal közlekednek, miközben a mozdonyok felújítására sem jut elég pénz. Emellett az öreg járműveknél nehéz beszerezni a kicserélendő alkatrészeket.

A vasúti pálya jelentős része még a mozdonyoknál is jobban elöregedett. A Közlekedő Tömeg  szerint a hálózat jelentős része a tervezett élettartam dupláját is túllépte.

A MÁV-Start a járműhiányról azt írta, tavasszal írták alá a keretmegállapodást 115 új villamosmozdony beszerzésére. Ezenkívül összesen 92 új IC-kocsit is gyártanak másod-, első és prémiumosztályú bisztrószakasszal.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok