Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar szervezet szólalt fel a kata módosítása ellen

2022. július 14., csütörtök 16:21

A Magyar Mérnöki Kamara elnökségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalása szerint a kata szabályainak átalakítása ellehetetleníti az egyéni mérnöki vállalkozások jelentős hányadát, és attól tartanak, hogy közülük sokan, főként a nyugdíjasok visszaadják az ipart. A húszezres taglétszámú köztestület a részletszabályok kidolgozásához készséggel felajánlja a közreműködését.

Mint arról beszámoltunk, a kata szabályainak átalakítása miatt új adónemet vagy módosítást kérnek a károsult ágazatok. Az eddig is tekintélyes lista szerdán a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarával, ma pedig a mintegy húszezeres taglétszámú Magyar Mérnöki Kamarával bővült.

A mérnöki köztestület elnökségének az Indexhez eljuttatott állásfoglalása szerint a Magyar Mérnöki Kamarában tömörülő mérnökök (tervezők, szakértők, műszaki ellenőrök) jelentős része a kataadózás keretei között működik. Megbízóik jellegzetesen cégek, díjazásaik nagyrészt hárommillió forint alatti, illetve a nagyobb munkákat vállalók mérnöki vállalkozásokat alapítanak. Nagy számban vannak közöttük nyugdíjasok és mellékfoglalkozásúak is. Ezekben a szellemi munka a meghatározó, azaz minimális a saját beruházás, anyagköltség és eszközhányad.

Mérnökeink projektekhez csatlakozva eseti megrendelésekre, változó megbízók számára végeznek munkát. Így sem a mérnök, sem megbízója oldaláról fel sem vetődhet a színlelt foglalkoztatás gyanúja

– hangsúlyozza a kamara elnökségének képviseletében az elnök, Wagner Ernő által aláírt állásfoglalás.

Tervezők, szakértők, műszaki ellenőrök

tervezők általában egy-egy munkafeladat során kapcsolódnak megbízóikhoz. Normál esetben vállalkozási díjuk a pár százezertől egy-két millió forintig terjed. Akik nagyobb munkafeladatot (például társasház, úttervezés vagy vízügyi tervezés egyes esetei) nyernek el, náluk elképzelhető hárommillió forinton felüli szerződéses összeg is.

szakértők tevékenysége sokkal inkább elaprózott, hiszen munkájuk általában nem folyamatos munkavégzést jelent azonos partnerek számára.

műszaki ellenőrök jellegzetesen egyidejűleg több kivitelezés munkáit tudják elvállalni, ami viszont gyakran havi számlázást jelent. Ez azonban nem fedi a munkaszerződés fogalmát, mert munkájuk egy-egy kivitelezésen ritkán haladja meg a heti öt-tíz órát, így van lehetőségük a héten belül több munkahelyen is megfordulni.

„Látható, hogy a kata felel meg leginkább annak a tevékenységnek, amit folytatnak, viszont a most elfogadott törvény, mivel kizárólag saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül a lakosságot kiszolgáló egyéni vállalkozások, illetve főfoglalkozású egyéni vállalkozó választhatja a katát, az egyéni mérnöki vállalkozások igen jelentős hányada ellehetetlenül” – olvasható az állásfoglalásban.

Vélhetően közülük számosan visszaadják az ipart (főként a nyugdíjasok, akik számára pedig igen jelentős a nyugdíjkiegészítés), illetve más adózási forma választására kényszerülnek.

Az állásfoglalás szerint a Magyar Mérnöki Kamara nagy részben megérti és támogatja a törvénymódosítás szándékát, céljait, főként a bújtatott foglalkoztatás lehetőségének a megszüntetését. Ugyanakkor a köztestület elnöksége rendkívüli módon nehezményezi az „átállás” teljesíthetetlen határidejét és az egyéb eljárási nehézségeket. Ez pedig nemcsak a vállalkozó mérnököket sújtja, hanem a megbízóikat is, hiszen a konkrét projektjeik megvalósíthatóságát veszélyezteti, a folyamatban lévő tervezési, kivitelezési, szakértői szerződéses feltételek módosítását, esetleg ellehetetlenülését is magában rejti.

Mindezek miatt a kamara támogatja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait a törvény korrekciójára, különös tekintettel a 2023. január 1-jei hatálybalépésre, továbbá, hogy a kata választási lehetőségei az egyéni vállalkozókon túl a jogi személyiséggel nem rendelkező vállalkozásokra is terjedjenek ki, akik eddig is választhatták ezt az adózási lehetőséget.

A kamara elnöksége szükségesnek tartja a részletszabályok kidolgozása során az építésgazdasági vonatkozások megfontolását, amihez készséggel ajánlják a közreműködésüket. Annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozó mérnökök számára reális választási lehetőségek nyíljanak, javasolják az átalányadózás feltételei között egy új, 70 százalékos költségelszámolási kategória bevezetését. „Meggyőződésünk, hogy a fenti korrekció hasznosan szolgálná azt az építőmunkát, amiben a magyar mérnök kulcsszereplő” – zárul a Magyar Mérnöki Kamara elnökségének állásfoglalása.

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok