Index Vakbarát Hírportál

Kizuhant egy nő egy panelház tizedik emeletéről Kispesten

2022. július 14., csütörtök 12:01

Szerdán délelőtt egy 44 éves nő kizuhant egy kispesti panelház tizedik emeletéről. Az áldozat testvérénél és annak családjánál volt vendégségben.

A tizedik emeletről zuhant ki egy nő a kispesti Deák Ferenc utcában. Az áldozat kedd délután ment fel testvéréhez, és náluk is aludt. A hét első felében általában a nagymama szokott a gyermekére vigyázni, a nő testvére ezért elindult a közeli gyógyszertárba, ahol a találkozójuk meg volt beszélve. Miután hazasétált, meglátta a holttest körül csoportosuló embereket − mondta el az áldozat testvére a Borsnak.

Nem látszott rajta, hogy bármi bántotta volna, ezért nem is tudom elképzelni, hogy öngyilkos lett. Sokkal inkább arra gondolok, hogy kihajolt az ablakon és valahogy megcsúszott 

− nyilatkozta. 

Régen nagyon sokat utazott, de mostanában ezt nem engedhette meg magának. Megesett, hogy hónapokra eltűnt, aztán újra felbukkant. Két hete a délegyházi tóhoz mentek együtt kirándulni. Jó volt a kedve. 

Nem nagyon panaszkodott, de azt tudom, hogy a szíve mélyén társra és saját gyerekre vágyott. Jó anya lett volna belőle!

közölte a lappal az áldozat testvére. 

Ha baj van

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok