Az ellenzéki frakciók hiába tiltakoztak, a kormánytöbbség villámgyorsan elfogadta a katás adózásra vonatkozó törvény módosítását, miközben a ház falain kívül már zajlott a demonstráció. Milyen lehetőségei vannak az ellenzéknek a parlamentben, illetve ki lehet-e kényszeríteni egy kormánydöntés megváltoztatását tüntetésekkel?
„Folytatni kell az ellenállást az utcán, mert csak abból ért a hatalom” – mondta a szerdai katatüntetésen Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.
„Ha sokan csatlakoznak hozzájuk és akik itt vannak, nem adják fel, és újra és újra eljönnek az eredmény eléréséig, akkor elérhetik azt, amiért itt vannak. Csak akkor. De akkor igen!” – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
A katás adózásra vonatkozó szabályok módosításának napján, kedden a tüntetők lezárták a Margit hidat, miközben az ellenzéki képviselők az Országgyűlésben tiltakoztak a törvénymódosítás elfogadása ellen. A kétharmados kormánytöbbség azonban sürgősségi eljárás keretében így is gyorsan elfogadta a módosítást.
Hadházy Ákos az áprilisi választás után, de még az Országgyűlés alakuló ülése előtt szorgalmazta, hogy az ellenzéki pártok ne fogadják el a „látszatdemokratikus” körülményeket. Lapunk kérdésére akkor így fogalmazott a zuglói egyéni választókerület győztese:
Eddig mindig elfogadtuk a látszatdemokratikus körülményeket, de most ki kell mondani, hogy nem fogadjuk el. A javaslataim között szerepel, hogy ne menjünk el a nyitóülésre, ne fogadjunk el fizetős bizottsági pozíciókat, és a parlamenti vitákban ne vagy csak korlátozott módon vegyünk részt, mert ez is csak a látszat része.
A parlamenti ciklus azóta zajlik, az ellenzéki képviselők is aktívak az országgyűlési munkában, bár Hadházy Ákos – miután az alakuló ülésen nem vett részt – továbbra sem kapott lehetőséget az eskütételre.
Gyöngyösi Mártonnal azt követően készítettünk interjút, hogy megválasztották a Jobbik elnökének. Lapunknak amellett érvelt, hogy a parlamenti politizálásnak a kétharmados kormánytöbbséggel szemben is van értelme:
A parlamenti politizálás teremt keretet arra, hogy a szakpolitikák vonatkozásában, ha nagyon szűk keretek között is, de felvillantsuk az alternatíva lehetőségét. Ennek lehet, hogy most kevesen látják az értelmét, de bármikor beköszönthet egy olyan időszak, amikor az lesz a döntő, ki tudja hirtelen átvenni az irányítást, és alternatívát kínálni a rendszerrel szemben.
A Jobbik vezetője hangsúlyozta: a parlamentarizmus keretét nem a Fidesz teremtette, ők beszűkítették, és a mostani ellenzék feladata lesz ezt kiszélesíteni.
Van-e lehetőségük az ellenzéki képviselőknek, pártoknak az érdemi parlamenti politizálásra kétharmados kormánytöbbséggel szemben? – tettük fel a kérdést két elemzőnek.
Kovács János válaszában kifejtette: az országgyűlési erőviszonyok meghatározzák az ellenzék mozgásterét, és
mivel a kormánypártok minősített többségének köszönhetően a »törvénygyár« az ellenzéki frakciók közreműködése nélkül is zakatol tovább, így utóbbiak leginkább a vitaparlamenti lehetőségekkel tudnak élni, tehát továbbra is fontos szerepet tulajdonítanak a parlamenti csörtéknek.
A politikai elemző szerint ez nem jelenti azt, hogy „a képviseleti feladatok ellátására, a bizottságokban zajló, szintén erősen behatárolt, szakmaibb munkára, a plenáris üléseken zajló vitákra ne lehetne rákészülni, csupán a szavazásnak van korlátozott jelentősége”, ezért érdemi beleszólás hiányában az egyik, gyakran alkalmazott, „némiképp színpadias eszköz” a távolmaradás vagy az ülésteremből való kivonulás.
Kovács János a parlamenti politizálás értelmét a Fidesz-kétharmad árnyékában vitató véleményekkel kapcsolatban hangsúlyozta: „A választók többségének elvárása mégis az, hogy a megválasztott képviselők lássák el a feladatukat, s ha a parlamentnek felelős kormány ellenőrzésének lehetőségei korlátozottak is, az ellenzéki padsorokban ülők legalább valamiféle alternatívát jelenítsenek meg”.
A Fidesz gyakran hangoztatja, hogy Magyarországon többségi, nem pedig konszenzuális demokrácia van. Ez visszaköszön a parlament működésében is, marginalizálva az ellenzéket, ami még a gesztusoknak is minimális terepet hagy. Azt viszont látni kell, hogy bár a polgárközeliség, a társadalmi beágyazottság, adott esetben az utcai politizálás fontos eszközök, sem közjogi értelemben, sem funkciójukat tekintve nem helyettesíthetik az országgyűlési jelenlétet és aktivizmust
– fogalmazott a politikai elemző.
Nagy Attila Tibor arra hívta fel a figyelmünket, hogy a parlamenti házszabály és Kövér László házelnök „elfogult ülésvezetése jelentősen megnehezíti az ellenzék dolgát”, ráadásul a kormányoldal a legtöbb esetben napirendre sem hajlandó venni az ellenzéki javaslatokat, de az ellenzéki javaslatok elfogadása 2010 előtt is ritka volt. A politikai elemző szerint különösen 2010–2014 között volt jellemző a törvényjavaslatok nagyon gyors elfogadása, de a kata módosításánál láthattuk, hogy mostanában sem példa nélküli az egy nap alatt zajló törvénykezés.
Nagy Attila Tibor megjegyezte: „Látni kell azt is, hogy a kétharmados többség eleve aránytalan helyzetet hozott létre az ellenzék kárára, hiszen az Alaptörvény-módosításokhoz, a sarkalatos törvények elfogadásához sincs szükség az ellenzék támogatására. A Fidesz a nagy többségét nem is szégyelli használni, akár az ellenzék kárára is. Csökkentik a képviselőcsoportok költségvetését, az ellenzék 3 milliárd forinttal jár majd rosszabbul a következő négy évben”.
Az elemző lapunknak kitért arra is: a kormánypárti többségnek az ellenzék gyengítésére irányuló törekvései nem példa nélküliek a magyar parlamentarizmus történetében. A XX. században több példa is volt a parlamenti házszabályok szigorítására, akár ellenzéki képviselő erőszakos eltávolítására is.
A Fidesz–KDNP-többség mostani viselkedése jól illeszkedik a magyar történelmi hagyományokhoz. A nyugati parlamentekben a kormányoldal többnyire ennél jobban figyelemmel van az ellenzék érdekeire, de tőlünk nyugatabbra tagoltabbak is a politikai erőviszonyok, nagyon ritka az, hogy a kormányoldal kétharmados parlamenti többségre tesz szert
– hangsúlyozta Nagy Attila Tibor, hozzátéve: Magyarországon ezzel szemben 1990 óta már ötször volt példa kétharmados kormánytöbbségre, „vagyis a kormánytöbbség–ellenzék közötti hatalmi kiugró aszimmetria valójában a fő gyakorlat, és inkább az fordul elő ritkábban, hogy a kormánypártok csak valamivel több mint feles többséggel bírnak, Nyugaton meg ez az általános”.
Az elemző ennek ellenére úgy véli, hogy az ellenzéki pártok részéről van értelme a parlamenti politizálásnak, és hibásnak tartja azt a gondolkodásmódot – amelyet főleg Hadházy Ákos jelenít meg –, hogy nem érdemes az országgyűlési vitákban részt venni.
Nagy Attila Tibor érvei így szólnak:
Egyrészt a magyar parlament üléseinek kisebb hányadát (napirend előtti felszólalások, azonnali kérdések órája) nagy figyelem kíséri, és nagyon nem mindegy, mennyire tudnak jól szónokolni olyankor az ellenzéki képviselők. Másrészt a törvényjavaslatok vitája bepillantást enged az államvezetés dilemmáiba, folyamataiba, és ezekben fontos a felkészültség. A parlamenti politizálást és a választókkal való kapcsolattartást nem szabad szembeállítani, hanem a kettőt együtt kell megvalósítani.
Mekkora esély mutatkozik utcai politizálással, tüntetésekkel eredmények elérésére, egy-egy kormánydöntés megváltoztatásának kikényszerítésére? – kérdeztük a katatüntetések apropóján az elemzőket.
Kovács János rögzítette: volt már rá példa, hogy a nagyobb tömegeket tartósan megmozgató tiltakozó akciók nyomán a kormánytöbbség kénytelen volt engedni, például ilyen volt 2014-ben az internetadó ügye.
Reális veszély a kormány számára, hogy a válságkezeléssel kapcsolatos intézkedések által kiváltott tiltakozások „forró őszt” hoznak majd. Az Orbán-kormányok az erőből és a közhangulat változásából értenek. Egyrészt egy elhúzódó válság idején vonzó lehet, hogy a kormány a kisebb ellenállás felé mozduljon el, különösen, ha már a „fékezett habzású” nyári időszakban is érdemi ellenállás jelenik meg egy-egy intézkedéssel szemben. Másrészről a Fidesz számára zsinórmértékül szolgálnak a közvélemény-kutatások, amelyek eredményei mentén készek az esetleges gyorsabb korrekciókra
– fejtette ki a politikai elemző, azzal folytatva: az elmúlt időszak mérései és az ellenzék időközi önkormányzati választásokon elszenvedett vereségei nyomán „az a benyomás alakult ki a kormánypárti stratégiaalkotás szintjén, hogy van bizalmi tőke, »pufferkapacitás« a válság miatt bevezetendő, népszerűtlenebb lépésekre is, különösen egy újabb ciklus elején, amikor eleve bátrabban vállalnak kockázatot a mindenkori kormányok”.
Kovács János szerint ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk azt is, hogy „jelenleg válságkormányzás zajlik egy rendkívül bizonytalan nemzetközi környezetben, amelyben az egyes kormányzatok gyakran kényszerpályán mozognak”.
Az elemző kitért arra is: az ország néhány területen sérülékenyebb, mint más EU-tagállamok, ezt a forintárfolyam mozgásai is megmutatták, „valamint az a körülmény, hogy még mindig erősen bizonytalan az Európai Bizottsággal való, forráslehívásra vonatkozó megállapodás őszi átfutása. A gazdasági-pénzügyi kényszerek és az energiaellátási bizonytalanságok előrevetítik, hogy a kormány csak korlátozott mértékben, kisebb kozmetikázással képes változtatni eredeti szándékain”.
Nagy Attila Tibor is a tüntetések méretét és a közvélemény-kutatások számait emelte ki egy-egy kormányzati döntés visszavonására, megváltoztatására vonatkozó kérdésünkkel kapcsolatban:
Az Orbán-kormány akkor szokott meghátrálni, ha nagy tüntetésekkel találkozik (netadó), vagy akkor, ha a közvélemény-kutatások szerint valamelyik döntése nagy ellenérzést vált ki (vasárnapi boltzár). Ez igaz a kataadózás megváltoztatására is: a kormány addig nem hátrál meg, amíg nem lesz több nagy tüntetés – sok tízezres, akár százezres – a kata megváltoztatása ellen. Néhány ezres tüntetés még nem elég, sőt, az azokban történő esetleges rendbontások a tüntetők ellen hergelhetik a közvélemény többségét.
A katás adózást módosító törvény kiváltotta tüntetésekről itt és itt számoltunk be.
(Borítókép: A katás adózás törvénymódosítása ellen tüntettek 2022. július 13-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)