Index Vakbarát Hírportál

Vízkorlátozást vezetnek be 23 Pest megyei településen

2022. július 19., kedd 19:20

A Magyarországot sújtó aszály miatt vízkorlátozást kell bevezetni 23 településen – közölte a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt.

A társaság kedden a Facebook-oldalán azt írta, hogy a meteorológiai előrejelzések fényében a hőmérséklet további emelkedésére és csapadékhiányra lehet számítani számos olyan településen, amelyre a szolgáltatásuk kiterjed. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a szolgáltatási területükön – különösen Pest megye térségében – a következő napokban a hőmérséklet további emelkedésére kell számítani, ezzel egyidejűleg folytatódik a több hete tartó csapadékhiány. Emellett a Duna vízállása folyamatosan csökken, és a hidrológiai előrejelzések szerint egyelőre a vízgyűjtő területen sem várható csapadék-utánpótlás.

„A vízbázisokból kitermelhető ivóvíz mennyiségét a Duna vízállása határozza meg, emiatt jelentősen csökken a kitermelhető mennyiség” – ismertették.

Ebből kifolyólag „a kánikula időtartamára” vízkorlátozást vezetnek be az alábbi településeken: 

A DMRV Zrt. kiemelte, hogy egyelőre sehol sem alakult ki vízhiány, de mivel a vízellátó rendszereik a nap 24 órájában kiélezetten működnek, az ezeken a településen élőktől a következőket kérik:

A  DMRV közleményében azt írta: az utóbbi napokban mindenhol egyértelműen nőtt a vízfogyasztás, és 

a fogyasztási igények további emelkedése a már kiélezetten üzemelő vízellátó rendszerekben kritikus üzemállapot elérését okozhatja, amelynek következtében nagyobb kiterjedésű területen nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki.

„Lokális vízhiány esetén társaságunk haladéktalanul lajtos vízellátást biztosít az érintett területen” – zárták közleményüket.

Rovatok