Index Vakbarát Hírportál

Újra felbukkant a fekete párduc, ezúttal Törtelen látták

2022. július 20., szerda 13:25

Csaknem fél évvel a legutóbbi megjelenése után most újra feltűnt a Magyarországon bóklászó fekete párduc. Először Kiskunhalason, majd Szolnokon, Kecskeméten, Kerecsenden és Tiszatenyőn látták az állatot, most Törtelen bukkant fel.

Lakossági bejelentés alapján szombat éjjel a Kákás-dűlő közelében párducot láttak – közölte a törteli önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán a helyi polgárőrség. A közlemény szerint a mezőn hagyott halva született borjútetemet rágta meg valami. 

A polgárőrök hajnalig járták a környéket, éjjellátóval keresték a párducot, valamint a rendőrség, a mezőőrség és a vadásztársaság is bekapcsolódott a keresésbe. A lakosságot arra kérik, ha látnak valamit, jelezzék a megadott telefonszámok egyikén.

A ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány arra hívta fel a város lakosságának figyelmét, hogy a fekete párduc Törtel után, nemsokára a közeli Ceglédre érhet, de az is lehet, hogy nem a város felé veszi az irányt. 

Soltész Lászlóné, a ceglédi menhely – amely gyepmesteri feladatokat is ellát – vezetője elmondta, hogy Godó Tibor, Törtel polgármestere azzal kereste meg őket, hogy segítsenek befogni az állatot, a menhely azonban ezt nem tudja vállalni.

Mi abban tudtunk segíteni, hogy közzétesszük az információt. Nem tudjuk ellenőrizni, hogy a szemtanúk mit láttak, de ha igaz, akkor elég veszélyes lehet állatra és emberre is, sokan mégis gúnyt űznek az egészből, pedig az óvatosság sosem árt. Ma már Ceglédről is felhívtak, hogy a Kapás-dűlő környékén is látták a »párducot«

– nyilatkozta a menhely vezetője a Ceglédi Panoráma helyi hírportálnak.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, több településen is látták felbukkanni a fekete párducot. A nagymacskát először Kiskunhalason videózták le, majd Szolnokon, Kecskeméten és Kerecsenden is látták az állatot. Legutóbb Tiszatenyőn kapták lencsevégre, ahogy egy fekete, macskaszerű állat bóklászik egy mezőn. Kerecsend polgármestere egyébként korábban azt mondta, ő maga is találkozott a településen korábban felvett állattal, amely nem más volt, mint egy fekete macska. 

Rovatok