Index Vakbarát Hírportál

Nagyjából annyi az új rendőr, mint amennyi elhagyja a pályát

2022. július 20., szerda 14:18

A július közepéig beérkezett adatok szerint közel 560 hivatalos állományú rendőr hagyta el a pályát. Az új rendőrök kinevezése ugyanakkor 480 felett van, így a leszerelők és a pályakezdők aránya nagyjából egyensúlyban vannak.

Július 14-ig összesen 559 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be a felmondását – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Hang megkeresésére.

A lap azt írja, hogy a tájékoztatásból nem derültek ki a megyei, illetve regionális szintű adatok, így az nem derült ki, az ország melyik térségeit érintett a leginkább a felmondási hullám.

A pályát elhagyó rendőrök indokai sem ismertek, ugyanis a szolgálati jogviszonyról szóló törvény lemondásra vonatkozó passzusa nem tartalmaz indoklási kötelezettséget.

A Magyar Hang cikke szerint január és július 1-e között 483 új rendőrt neveztek ki. A pályakezdők így kevesebben vannak, azonban a leszerelők és érkezők aránya nagyjából egyensúlyban maradt. 

Mindezt úgy, hogy július első két hetében további új rendőrök vették fel a szolgálatot. 

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a kormány a idén összesen 52 milliárd forintot biztosít az újabb rendvédelmi és honvédelmi béremelésre, valamint a határvadászokra. 

(Borítókép:  Rendőrök járőrőznek az ideiglenes biztonsági határzárnál a magyar–szerb határon, Ásotthalomnál 2021. szeptember 1-jén. Fotó: Vadnai Szabolcs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok