Index Vakbarát Hírportál

Kistarcsán megtartják a tűzijátékot, a polgármester a saját pénzéből fizeti

2022. július 21., csütörtök 08:18

Az utóbbi napokban több településen is lemondták az augusztus 20-ai tűzijátékot a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva. Kistarcsán a polgármester ehelyett azt mondta, hogy a saját pénzéből fizeti a mulatságot, a tűzijátékra szánt önkormányzati pénzt pedig szociális célra fordítják.

Ifj. Juhász István fideszes polgármester azt írta a Facebookon, hogy az utóbbi napokban rengeteg megkeresést kapott azzal kapcsolatban, hogy a tűzijátékot fújják le, valamint hogy egy internetes szavazást is kiírtak, amelyen meggyőző többség volt amellett, hogy erre ne költsenek közpénzt.

Jelentem, elfogadtam a döntést, így is lesz! A költségvetésben biztosított 440 000 forintból tűzifát fogunk venni, amit a legrászorulóbb idős emberek fognak megkapni

– írta a polgármester, majd azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nem marad el a tűzijáték.

Saját, augusztusi fizetésemből felajánlom az ehhez szükséges összeget, hogy a családok, idősek, fiatalok együtt ünnepelhessenek a koncertek után. Szeretném, hogy valóban felhőtlenül teljen ez a nap mindenkinek

fogalmazott bejegyzésében ifj. Juhász István.

Arról, hogy mely településeken marad el biztosan a tűzijáték, ebben a cikkünkben írtunk

Rovatok